Matatás a koponyám körül
Virágh András / Forrás: Litera
Egy gombolyag fonállal és egy öngyújtóval felszerelkezve nyugodtan beléphetnek a múlt század egyik méltán legfelkapottabb szerzőjének labirintusába.
Nem szeretem a holokauszt-regényeket, de a Fövenyóra esetében határozottan igaznak bizonyult a régi maxima, miszerint nemcsak a ’mi’ kelthet – akár megmagyarázhatatlan – borzongást egy szöveg olvasásakor, hanem a ’hogyan’ is, így nem keveredtem saját gusztusom ragadós hálójába. Végig lekötött a pazar szerkesztésmód, és a sejtetésből a konkretizálásig vezető kacskaringós úton való kalandozás. A regény négy szövegfoszlányt próbál egy ruhadarabbá összefércelni: egyszerre olvashatunk egy klasszicizáló jellegű útleírást, egy filozofikus, merész gondolatváltásokkal tarkított feljegyzésáradatot, egy vizsgálati eljárás rezsimretorikával megalapozott dialógusát (forgatókönyvét), valamint egy kimért és nyomasztó tanúkihallgatás szövegét. A foszlányok nincsenek jól eldolgozva, de a regény végére összeállnak. Utolsó mementóként olvashatjuk a „valódi” levelet, amelynek történetét, a benne elbeszélt narratívát a regény – mintegy mozifilmként – valójában a négy kamera által rögzített kép állandó montázsaként visz színre. Közös pont? Hát a halál! A halál és az ettől való páni félelem írja a szöveget – E. S. (Kiš Josef K.-ja) a rettegés kvintesszenciájaként írja ki magából a soha nem verbalizált dühöt, megvetettséget, szánalmat, és halálfélelmet.
E. S. Crna Gora, Újvidék, és Budapest között ingázik a múlt század legsötétebb éveiben, zsidóként. Saját rokonai által terrorizált családjának próbál egzisztenciát gyúrni a letargia szülte vér- és könnycseppekből, miközben saját privát ügyeit (úgymint adósságrendezés, költöztetés, kapcsolatfenntartás) is intéznie kell. A homokóra üzemanyaga egyre csak fogy, elfolyik a gyertyaviasz, és elillan a petróleum. E. S. mind mélyebbre és mélyebbre ás: saját emlékezetét viszont nem csupán saját létfenntartása érdekében kell melegen tartania, hanem hogy feleljen és megfeleljen a kérdezőbiztosok minden apróságot felgöngyölítő kérdéssorozatára. A Fövenyóra legélvezetesebb részeinek ez a homokszemekké aprózó attitűd adja meg az ízét. Miközben a történet részletei is felsejlenek, kirajzolódik a furfangos kapcsolati háló, E. S.-ben magában találjuk magunkat, amint egyenként kézbe veszi (kézbe vesszük) fényképeit, adósságleveleit, meghamisított jegyeit, minden apró, vitrinben őrzött csetreszét, szomorú életének összes egyaránt fontos mütyürkéjét. A koponya mögötti nesz az emlékek kaparászásából ered, vagy éppen egy kápó készül lesújtani a bottal – ez a rizikófaktor.
A regény őrültjének (E. S. egyik szubjektumdarabkájának) feljegyzései enyhe és ravasz iróniát tükröznek. Stílusában – és leegyszerűsítve – mondanivalójában ezek viszik el a prímet. Nem azért, mert hemzseg az intertextusoktól, posztmodern szövegjátékoktól, egymásraolvasásoktól és a Newton gravitációs ideáját ihlető ürüléktömböktől, hanem mert ez az őrület (illetve az őrületet katalizáló írás) jelképezi a tömegpusztító erők elleni utolsó végvárat. „Jobb az üldözöttek, mint az üldözők között lenni” – ritka eset, amikor egy regény utolsó mondata nem ekvivalens az illúzió lerombolásával.
Egyedi, gondolatébresztő, és érdekes szövegnek állhat neki a Fövenyóra olvasója, de szerintem nem kellett volna a holttest felmutatásával az utolsó pillanatig kiváró bizarr detektívregény lehetséges értelmezését ennyire egy irányba terelni. Felfejtetlen elemek természetesen maradnak jócskán, így a kissé keserű szájíz ellenére azt tanácsolnám a kíváncsi és merész olvasóknak, hogy egy gombolyag fonállal és egy öngyújtóval felszerelkezve nyugodtan beléphetnek a múlt század egyik méltán legfelkapottabb szerzőjének labirintusába.
Danilo Kiš: Fövenyóra, ford.: Borbély János, Európa, 2008, 347 oldal, 1800 Ft
(Tolnai Szabolcs tavaly mutatta be Danilo Kiš-regények alapján készült filmjét Fövenyóra címmel, a film előzetese ide kattinva tekinthető meg
