„És ment Mózes és elmondta ezeket a szavakat egész Izraelnek”
– Válaszd az életet és válaszd a boldogságot, hiszen milyen élet az, miben az ember nem talál boldogságot? – tanítja írásában Szerdócz Ervin újpesti rabbi.
Mózes tanítómesternek „nem homályosodott el szeme és nem fogyott meg ereje”, (V.M.34/7.), de az élet törvénye rá is vonatkozott: a tanítómester 120 éves volt. „Mindennek megvan a kora, és ideje van minden dolognak az ég alatt”, olvassuk a Prédikátor könyvében. (3/1) „….nem vagyok képes ki és be járni….” vallja be akkor! (V.M. 31/2)
Az ember tulajdonképpen nem fél a haláltól. Mindannyian a „meghalástól” félünk. Azt hihetjük, hogy Isten, aki értelmet és szabad akaratot adott az embernek, ezt nem is akarja befolyásolni. Szabadon rendelkezünk életünkkel. Ezt olvassuk: „Lásd, eléd tettem a mai napon az életet és a jót…” (V.M. 30/15), majd később: „Válaszd tehát az életet, azért, hogy életben maradj…” (u.o.19) Válaszd az életet és válaszd a boldogságot, hiszen milyen élet az, miben az ember nem talál boldogságot?
A világban, amelyben élünk, feloldhatatlan dichotómia van: valóság-e, vagy csupán tudatunk képzete? Kettős – anyagi és szellemi – identitással rendelkezünk. „Anyagi” identitásunk a negatívitás felé vonz, mert minden, ami időhöz és anyaghoz kötött, az a megsemmisülés törvényszerűsége alá esik. Szellemi „énünk” viszont a jó és az arra való törekvés, a pozitivitás forrása. A „negatív” anyagi, ami felett nem rendelkezik az ember, és a pozitív szellemi pólus között feszültség, a szabad választásban oldható fel: „Válaszd tehát az életet…”, válaszd az élet szépségét, törekedj boldogságra.
Jakob Josef ben Cvi haKohen polonojei rabbi (1741-1782) a Toldot Jákov Josef című könyvében kijelenti, hogy a legmagasabb szintű boldogság az Istennel való metafizikai „átadod magad Neki” viszony, az „önátadás”, ami csak öröm által lehetséges. Minden önsanyargatás szomorúsághoz vezet, a bánat minden rossz gyökere.
„Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek elébe ujjongással.” (100. Zsolt. 2)
Mózes tanítómesterünk tudatában megvilágosodott, hogy nem tud eleget tenni Isten szolgálatának. Világossá vált számára, hogy közeledik a földi világból való távozásának ideje.
Bár minden halál tragédia, az, hogy mikor következik be, nem érdemfüggő, nem is bűnök következménye. A halál az egyszeri és megismételhetetlen emberi sors vége. Pont egy mondat végén, ami által a mondat befejezetté válik. Arisztotelész Metafizika műve alapján Maimonidesz fontosnak tartja megerősíteni a fizikai lét kérlelhetetlen törvényét: minden anyagi időhöz kötött és véges.
„Az ember porból jött és por lesz a vége, élete kockáztatásával keresi kenyerét, olyan, mint a törött cserép, mint az elszáradt fű, mint a hervadó virág, mint a tűnő árnyék, mint a múló felhő, mint a szélfuvallat, mint a futó homok, s mint az álom, mely elszáll” – olvassuk az Uneszáne Tojkef nagyünnepi imában, aminek folytatása:
„De te, a Király, élő és maradandó Isten vagy!”
Csak Isten, akit Spinoza szubsztanciális létezőnek definiál (lásd: Etika), örök és változatlan: „Ő az Örökkévaló, az Isten, és nincs más rajta kívül”.
