Mandala a judaizmusban? Igen, van helye a zsidó hagyományban is

Mi is az a mandala?

A „mandala” szó szanszkrit eredetű, jelentése: kör. A kör szakrális értelmezésben a teljességet, egységet, a világ egészét jelenti. Szimmetrikus, gyakran geometrikus elrendezésű minták juthatnak eszünkbe rögtön, amelyek a középpontból indulnak ki, segítve a szemlélőt a meditációban és a belső figyelem kialakításában.

A mandala rajzolása a középpontból, a Binduból indul – ez a szanszkrit szó „pontot” vagy „foltot” jelent. A kabbalisztikus hagyományban ennek a szerepét a jod tölti be, a legkisebb héber betű, amelyből a teremtés minden vonása kiindul. A Bindu az a pont, ahonnan az isteni fény a világba árad.

A Kabbala és a mandala nyelve – bár különböző kultúrákból ered – ugyanarra az ősi képre épül: a teremtés az egyetlen, láthatatlan pontból indul, majd körként tágul ki, amely a Biná (megértés) szefirájának felel meg, és a „isteni méhként” hordozza a lét csíráját. Ezt követi a vonal vagy háromszög (a Tiferet szefirája), amely a fejlődés irányát és a fény beáramlását jelzi az üres térbe. Innen jutunk el a négyszögig – a földi valóság, a stabilitás és a biztonság szimbólumáig, amely a Malkhut szefirájának felel meg, és a Tetragrammaton négy betűjével is párhuzamba állítható.

Ahogy a Zohár írja: „Nincs a világon olyan kör, amely ne egyetlen pontból jönne létre, ami a közepén áll. Ez a pont magába gyűjti az összes fényt, és megvilágítja a testet, s minden megvilágosodik.”

Mandala a zsidó hagyományban: a forma jelen van

A zsidó hagyományban a kör, a szimmetria, a geometrikus minták nem idegenek. A legismertebb példa a hexagramma, azaz a Magen David (Dávid-csillag), amely maga is egy mandala-szerű szimbólum: két egymásba forduló háromszög, amelyek az isteni és emberi, a fent és lent, a spirituális és materiális világ találkozását fejezik ki. A kabbalában a Dávid-csillag hat pontja a Hesedtől a Yesodig terjedő hat szefirával áll kapcsolatban. Érdekesség, hogy a Dávid-csillag alakja ráilleszthető a Seed of Life (Életmag) mandalára, amely szintén hat pontból áll és a világegyetem teremtését jelképezi.

Shiviti: zsidó mandala a gyakorlatban

A Shiviti („Siviti HaShem l’negdi tamid” – „Állandóan az Örökkévalót látom magam előtt”, Zsoltárok 16:8) egy tradicionális zsidó meditációs eszköz. Ezeket a szakrális szövegképeket gyakran díszítik kalligrafikus írással és mandalaszerű elrendezésben, szimmetrikus ábrákban jelenítve meg az Örökkévaló nevét vagy a zsoltár egyes szavait. A Shiviti feladata, hogy segítse a kávánát (belső átélést) az imában.

Kabbala és a mandala struktúrája

A kabbalisztikus tanításokban a Szefirák (isteni emanációk) rendszerét gyakran vizuálisan is ábrázolták, méghozzá mandalaszerű formában. A 10 szefira egymással kapcsolatban álló, rendszert alkotó struktúrája nemcsak szellemi tanítás, hanem vizuális meditációs segédeszköz is lehet. A középpont (Keter – a korona) köré szerveződnek a többi szfíra, megjelenítve az isteni rendet. Ez éppúgy megjeleníthető mandala formában, mint akár egy buddhista meditációs diagram.

Talmudi és rabbinikus párhuzamok

A Talmudban a geometria, a szimmetria és az esztétikai rend kiemelt szerepet kap, főleg a Szentély leírásainál. A Talmud Bávli , Menachot traktátusa (Menachot 29b) részletesen tárgyalja a betűk írásának szabályait, ahol a „tagim” (díszek) és a formai rend nemcsak esztétikai, hanem spirituális jelentőséggel is bír. Rabbi Akiva szerint minden vonásnak, minden koronának (keter) mélyebb értelme van – ez a fajta figyelem a szimbolikus forma felé szintén rokon a mandala-festés meditatív szemléletével.

A kör, mint spirituális forma

Rabbi Moshe Cordovero, a cáfedi kabbalisták egyike a 16. században azt tanította, hogy az isteni emanációk körkörösen áradnak ki, mint koncentrikus körök. Ez a gondolat – a „Seder Hishtalshelut” (a teremtés rendje) – leírja, hogyan árad a Fény a Legfelsőből lefelé. A „kör” ebben az értelmezésben nemcsak forma, hanem a világ szellemi struktúrájának kifejezése.

Források: