„Hangjuk nem volt hallható” – Megemlékezés az újpesti mártírokról
Vasárnap este mártír istentiszteletet tartottak a Rákospalota–Újpesti zsinagógában. A helyi közösség minden évben Tamuz hónap 20-hoz legközelebbi vasárnapon emlékezik azokra, akiket 1944 nyarán hurcoltak el Újpestről és környékéről.
A megemlékezést Szerdócz J. Ervin főrabbi nyitotta meg, aki megrendítő beszédében elmondta, hogy immár nyolcvanegy éve szembesülünk azzal, hogy a szavak alkalmatlanok a megélt
szenvedés felidézésére. Az ismert dalszöveget idézte fel: Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet, mert
szó az nincs csak képzelet. (Presser-Adamis) A képzelet kevés, a szavak nem adják vissza a szenvedést.
A szavak hangokká érnek.
melyek a világ egyik végéből a másikba eljutnak, és hangjuk nem hallhatók.
emberek kivágják a gyümölcsöt hozó fa fáját, kiáltása eljut a világ egyik
végétől a másikig, és a hang nem hallható.
levetkőzi a bőrét, kiáltása eljut a világ egyik végétől a másikig, és a hangja
nem hallható.
elhagyja a testet, a kiáltás a világ egyik végéből a másikba megy, és a hang
nem hallható…” (Talmud, Nedarim 79a/4)
„Amikor a Világégésben zsidó testvéreink áldozattá váltak, néma
kiáltásuk a világ végéből a másikba ért, de hangjuk nem volt hallható. Hiába
volt könyörgésük, Isten nem hallotta meg hangjukat!” – mondta a főrabbi beszédében.
A főrabbi arra is emlékeztetett, hogy a hit és a hallgatás nem zárják ki egymást. Áron főpap csendjét idézve – aki két fia halála után némán fogadta el Isten akaratát – Szerdócz főrabbi arra mutatott rá, hogy a holokauszt túlélői közül sokan nem tudtak megbékélni a történtekkel, mégsem fordultak el teljesen a hitüktől. Az örök kérdés – „Hol volt Isten?” – ma is ott él az emlékezők szívében, és talán éppen a csendes, szelíd hangban találhatunk rá a válaszra.
Szerdócz J. Ervin főrabbi és dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke
Az eseményen jelen volt Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, aki beszédében megemlékezett arról, hogy a zsidó közösség kiemelkedő szerepet játszott Újpest történetében:
„Újpest a zsidóság szempontjából egyedülálló település az országban. Nincs még egy város itthon, a melynek fejlődését ilyen mértékben határoztuk volna meg mi, zsidók, mint Újpestét – egészen azóta, hogy százkilencven évvel ezelőtt megalapították a Lővy testvérek. Felsorolni is hosszú volna, hány gyár, vállalkozás, műhely született zsidó kezek munkája nyomán.”
Hangsúlyozta azonban, hogy a történelem legsötétebb heteiben ezek az érdemek semmit sem számítottak:
„Mindaz, amit ők tettek a város és az ország fejlődéséért – semmit sem számított 1944 tavaszán. Minden felülírt az elvakult gyűlölet és a mohóság: […] Mintegy 6000 újpesti zsidót május 22. és 29. között a gyárnegyedben kialakított gettóba költöztettek. […] Július 1. és 3. között szállították át őket Nagyváradról hozatott csendőröktől kísérve Budakalászra, bevagonírozásra és deportálásra.”
dr. Grósz Andor beszédét azzal zárta, hogy kötelességünk ápolni felmenőink örökségét, megőrizni a megőrizhető értékeket a következő nemzedékek számára. Erőnkhöz mérten támogassuk a helyi zsidó közösséget, amely mindent megtesz azért, hogy Újpesten is fennmaradjon és virágozzon a zsidó élet. Nem hagyjuk, mert nem hagyhatjuk, hogy úrrá legyen az enyészet.
A megemlékezés során fellépett a Dohány utcai férfikórus, a kántori teendőket Kozma
Zsolt előimádkozó hallgató látta el. Máté György, a körzet elnöke elmondta a minha
imát, Szerdócz főrabbi pedig a 88. zsoltárt, amely magyar nyelven is
elhangzott. Az esemény a kél molé ráhámimmal, a kádissal,
majd az olénu záró imával ért véget.
A program végén a jelenlévők az újpesti zsinagóga kertjében
található emlékfalnál – ahol az elhurcolt áldozatok nevei olvashatók –
elhelyezték az emlékezés köveit. Az Újpesti Önkormányzat részéről Czigler
László alpolgármester, a Budapesti Zsidó Hitközségtől (BZSH) Mester Tamás elnök, valamint Hajdú
László országgyűlési képviselő is lerótta tiszteletét az áldozatok előtt.
Zucker-Kertész Lilla
