Napi Talmud – Szánhedrin 33: Ítéletmódosítás
A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bava Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt találják meg.
Legutóbb több fontos különbséget is megvizsgáltunk pénzjogi és halálbüntetéssel járó ügyek között, beleértve azt is, milyen körülmények között lehet újranyitni egy lezárt ügyet. Ha pénzügyi vitában új információ kerül elő – akár felmentő, akár terhelő –, az ügy újranyitható. A halálbüntetéssel járó ügyekben azonban az újranyitás kizárólag a vádlott javára történhet: ha egyszer felmentették, az ügy lezártnak tekintendő. Viszont ha az elítélés után felmentő bizonyíték kerül elő, a bíróság kapui ismét megnyílnak.
Ma a Talmud egy levezetést kínál erre a gyakorlatra a 2Mózes 23:7 alapján, amely így szól: „Az ártatlant és az igazat ne öljétek meg, de a gonosztevőt nem mentem fel”. Így értelmezik ezt a verset a rabbik annak igazolására, hogy halálos ítélettel járó ügyek csak új felmentő bizonyíték alapján nyithatók újra:
A bölcsek tanították: Honnan tudjuk, hogy ha valakit bűnösnek találtak és távozik a bíróságról, de valaki azt mondja: „Tudok érvet, amivel felmenthető,” akkor a bíróság visszahívja és újratárgyalja az ügyet? A vers ezt mondja: „Az ártatlant (naki) ne öld meg.” És honnan tudjuk, hogy ha valakit felmentettek, de valaki azt mondja: „Tudok érvet, amivel bűnösnek található,” akkor a bíróság tárgyalja újra az ügyet? A vers így szól: „Az igazat (cadik) ne öld meg.”
A vers két kifejezést használ a bűntelenség kifejezésére: naki (ártatlan) és cadik (igaz). Ahogy Rási magyarázza, a rabbik szándékosan kapcsolják össze a cadik szót a nicdáke (felmentett) igével – mindkettő ugyanabból a hárombetűs gyökből ered, tehát a kapcsolat kézenfekvő: „צ־ד־ק” (cádi–dalet–kuf). Rási azt is megjegyzi, hogy a naki (ártatlan) és a cadik (a rabbik értelmezése szerint: felmentett) közti különbség arra utal, hogy a felmentett személy nem feltétlenül ártatlan.
Ez az értelmezés logikus. Egy ártatlan ember kivégzése az igazságszolgáltatás súlyos kisiklása – olyan borzalmas hiba, ami indokolja, hogy új bizonyíték alapján akár vissza is vonják a halálos ítéletet. Ahogy William Blackstone, a 18. századi angol jogtudós híresen megfogalmazta „Jobb, ha tíz bűnös megússza, mint hogy egy ártatlan szenvedjen.” Több mint ezer évvel korábban a rabbik már ugyanezt az elvet vallották a halálbüntetéssel járó ügyek kapcsán.
Érdemes megjegyezni, hogy nem minden jogrendszer követi ezt a megközelítést. Az Egyesült Államokban például egyes esetekben a jog „megfelelő egyensúlyt” keres a véglegesség és a hibák kijavítása között. A Legfelsőbb Bíróság értelmezése szerint ez azt jelentheti, hogy néha fontosabbnak tartjuk az ítélet véglegességét és a bírósági erőforrások megőrzését, mint egy téves ítélet kijavítását. Ez odáig vezethet, hogy még ha egy elítélt személy ártatlansága bizonyítást is nyer, az sem biztosít automatikusan enyhítést vagy felmentést – bármennyire problémás is az ítélet.
A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
