Jichák Hercog: Ferenc pápa a mély hit és a végtelen együttérzés embere volt
Jichák Hercog
izraeli államelnök a mély hit és a végtelen együttérzés emberének nevezte a
hétfőn elhunyt Ferenc pápát részvétnyilvánító nyilatkozatában. „Szeretném
kifejezni legmélyebb részvétemet a keresztény világ, s különösen az izraeli, a
szentföldi keresztény közösségek felé nagy lelki vezetőjük, Őszentsége Ferenc
pápa elvesztése miatt” – kezdte nyilatkozatát Hercog.
„Mély hitű és
végtelen együttérzéssel teli ember volt, egész életét a szegények felemelésének
és a békére való felszólításnak szentelte egy háborgó világban. Teljes joggal
nagy jelentőséget tulajdonított a szoros kapcsolatok ápolásának a zsidó
világgal, és a vallások közötti párbeszéd előmozdításának, mint az egymás
megértéséhez és a kölcsönös tisztelethez vezető útnak” – hangsúlyozta az
Izraeli államfő.
„Őszintén remélem,
hogy hamarosan meghallgatásra találnak imái a Közel-Kelet békéjéért és a túszok
biztonságos hazatéréséért. Emléke legyen áldott, és inspiráljon jóságra,
egységre és reményre!” – írta az izraeli államelnök.
Ferenc pápa
nemrégiben arról nyilatkozott, hogy a helyzet a palesztinok lakta Gázában, ahol
Izrael átfogó hadműveleteket hajt végre, „drámai és elítélendő”, ugyanakkor
felszólította a Hamász palesztin terrorszervezetet is az Izraelben elfogott
összes túsz szabadon bocsátására, és aggasztónak nevezte a világszerte
tapasztalható antiszemitizmus-hullámot.
„Szeretném
kifejezni együttérzésemet minden szenvedő izraeli és palesztin iránt.
Felszólítom a harcoló feleket, hogy hirdessenek tűzszünetet, engedjék szabadon
a túszokat, és segítsenek az éhezőknek, akik egy békésebb jövő után sóvárognak”
– mondta beszédében a Vatikánban Ferenc pápa. (MTI)