„Ez a hajléknak, a bizonyosság hajlékának elszámolása, amint Mózes rendeletére el lett számolva…”

Elkészült a Miskán a zsidó nép adományából. Ez lett
a negyven éves pusztai vándorlás során a szentély, mely Isten jelenlétének
bizonyosságát jelentette. (lásd II.M. 25/8) Ekkor
Mózes kezdeményezésére Itámár, Áron főpap fia, leltárt készít. Bár az Örökkévaló bízott benne, ahogy írva van: „Mózes;
ő meghitt egész házamban.” (IV.M. 12/7) Mózes ragaszkodik az elszámoláshoz. Felvetődik a
kérdés: Mózes miért tartotta fontosnak, hogy pontos elszámolást adjon a
beszolgáltatott értékekről? A Talmud Tosefta Zeváhim szerint, fel sem merülhetett annak gyanúja, hogy a
felajánlásokat nem megfelelő célokra használták. Kizárólag csak így válhatott a
szentély a Sehiná (Isteni Jelenlét) otthonává. – gondolta Mózes, hiszen ez áll:

„Mert én, az
Örökkévaló…gyűlölöm a lopást a jogtalansággal.” (Jes. 61:8).

A zsidó gondolkodás gyakran alkalmazott morális elve a
„Mérték, mérték szerint” (Midá k’neged Midá) elv, mely azt jelenti, hogy a világa kölcsönösség elvén működik.
Konkrétan az emberrel úgy bánnak társai és velük Isten is, ahogyan ő viszonyul
az emberekhez. Bölcs Salamon király tudta: „Jobb a kevés istenfélelemmel, mint a
sok, a nagy kincs, a hol háborúság van. (a lelkiismerettel)!” (Péld.
15/16)
A vezető is ember, követhet el hibákat, de mindent fölülmúl fedhetetlenségének
kérdése. Egy vezető legnagyobb vétke az, amikor visszaélve hatalmával
megkárosítja népét. A szentírásban több példa van arra, hogy milyen isteni
csapás éri az embert a jogtalanul szerzett vagyon miatt.

Misna Sekalim
3/2 beszámol arról, hogy amikor a kincstárnok pénzt vett ki a Jeruzsálemi
Szentély adománygyűjtő ládáiból, tilos volt olyan öltözéket viselnie, melybe
pénzt rejthetett el. „Jóindulatot és megértést fogsz találni Isten és az
emberek szemében is.” (Péld. 3:4.) Ez úgy is értelmezhető, hogy az elővigyázatossági
intézkedést nem azért hozták, mert féltek, hogy ellophatják a pénzt, hanem
azért, nehogy azt higgyék az emberek, hogy a Kohenek (papok) lopnak.

Mózes pontosan tudta: „Vajon, aki nem
tartja tiszteletben a jogot, kormányozhat? (Jób 34/19) Ahogyan az is
világos volt előtte, hogy„Bolyongásom Te megszámláltad, tetted
könnyeimet is tömlődbe, nemde elkönyveled?” (Zsolt 56/9) A vétkek nem
maradnak titokban. Isten előtt semmiképpen. Minden a maga idejében kiderül és a
maga módján lelepleződik.

Erről szól ez a
vicces történet.

Történt, hogy egy rabbi, aki soha
életében nem evett disznóhúst, elhatározta, hogy egyetlen egyszer megkóstolja.
Titokban elutazott egy távoli szigetre és szállása éttermében megrendelte a
legdrágább sültet. Ahogy bűntudatával küzdve várta az ételt, hallja, hogy
közössége néhány tagja hangos köszöntéssel asztalához ül. Ekkor megérkezett a
pincér, ezüst tálcán sült malacot hozott, amelynek szájában alma volt. A rabbi
erre zavarában ezt dadogta: