Napi Talmud – Szánhedrin 7: „Alternatív vitarendezés”
A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva, most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt találják meg.
A legutóbbi dáfban egy, a mediációról szóló heves vitát láthattunk, egy olyan folyamatról, amelynek során megpróbálunk kompromisszumos megoldást találni egy konfliktusra, hogy elkerüljék a bíróságot. Míg Eliézer rabbi a közvetítés ellen szólalt fel, mivel az megkerüli az isteni igazságszolgáltatást, addig Rabbi Jehosua ben Korha úgy vélte, hogy még ha a közvetítés nem is tud teljesen igazságot szolgáltatni, mégis növelheti a békét, ami egy sokkal magasabb érték.
A mai dáfban a rabbik folytatják a vitát, és a közvetítést Áron aranyborjú építéséről hozott döntéséhez hasonlítják. Emlékezzünk rá, hogy amikor Mózes nem tér vissza időben a Sínai-hegyről, a türelmetlen nép arra kéri Áront, hogy készítsen nekik egy istent, akit imádhatnak. A következő versben Áron arra utasítja őket, hogy adják neki aranyékszereiket.
A Tóra így folytatja: „Átvette tőlük, formába öntötte, és öntött borjút készített belőle. Ekkor így kiáltottak: Ez a te istened, Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről! Amikor Áron ezt látta, oltárt épített előtte, majd kihirdette: Holnap az Örökkévalónak szentelt ünnep lesz!”
A Tóra nem ad okot arra, hogy azt feltételezzük, Áron habozott volna az aranyborjú elkészítésében – ugyanazt a nevet adja neki, mint Izrael Istenének, és azonnal bejelenti a bálványimádó ünnepet. Úgy tűnik, minden további nélkül készségesen végrehajtja a hírhedt vétket. A mai dáfban azonban a rabbik azt sugallják, hogy Áronnak nyomós oka volt arra, hogy így cselekedjen.
Ahogyan Rabbi Tanhum bar Hanilai mondja: „Amikor Áron ezt látta, és oltárt épített (vayyiven) előtte, majd azt mondta: Holnap ünnep lesz az Örökkévalónak!” (2Mózes 32:5). Mit látott Áron? Rabbi Binyamin bar Jefet, Rabbi Elázár nevében, azt mondja: Azt látta, hogy Hur előttük lemészároltatik.
Amikor Mózes felment a hegyre, két embert hagyott hátra vezetőként: testvérét, Áront és egy Hur nevű férfit (2Mózes 24:14). Hur azonban nem szerepel az aranyborjú történetében (2Mózes 32), ami alapján a rabbik arra következtetnek, hogy a nép – izgatottságában és fanatizmusában – megölte őt. Ezt a midrási értelmezést egy ügyes nyelvi játék is alátámasztja: ha a héber „épített” (vayyiven) szó magánhangzóit kissé megváltoztatjuk, akkor a szó azt is jelentheti, hogy „megértette”; az „oltár” (mizbeah) pedig értelmezhető „lemészárlásként” (mizavuah), így a vers olvasható így is: „Áron megértette a mészárlást maga előtt.”
Ezzel az új értelmezéssel Áron döntése egészen más megvilágításba kerül. Nem egyszerűen csak enged a nép kérésének, hanem egy rendkívül nehéz helyzetben mérlegel és dönt. A rabbik szerint Áron így gondolkodott:
„Ha most nem hallgatok rájuk, ugyanazt teszik velem, mint Hurral tették, és beteljesedik rajtam a vers: ‘Papot és prófétát ölnek meg az Örökkévaló szentélyében?’ (Jeremiás siralmai 2:20). Ha ez megtörténik, soha nem lesz számukra jóvátétel. Jobb, ha az aranyborjút imádják, mert akkor legalább lehetőségük lesz a bűnbánatra.”
E szerint az értelmezés szerint Áron nem pusztán saját életét akarta megmenteni, hanem attól tartott, hogy ha őt is megölik, a nép egy olyan jóvátehetetlen bűnt követ el, amely után nincs visszaút. Ezzel szemben az aranyborjú elkészítéséért és imádásáért lehetőség nyílik a megtérésre. A midrás ezen olvasata révén a rabbik Áront nem a bűn elkövetőjeként, hanem hősként ábrázolják, és egyben meggyőző érvet hoznak a közvetítés és kompromisszum mellett, szembeállítva azt a bírósági igazságszolgáltatás merev rendszerével.
A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
Szánhedrin 7
