„És Mózes magával vitte József csontjait…”
József előre látta azt, ami a későbbiekben hagyománnyá vált: a halott mosdatását, öltöztetését, búcsúztatását közösségi imákkal, Tóratanulással, jótékonyság gyakorlásával és rendezett temetőkkel – tanítja írásában a BESÁLÁH hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.
Miután
testvérei eladták az izmaelita kereskedőknek, József Egyiptomba került, ahol sok
viszontagság után a Fáraó alkirállyá tette: „Te leszel házam fölött és a te
parancsod szerint igazodjék egész népem, csak a trónon leszek nagyobb, mint
te.” (I.M.41/40) József jellemét
rangja és hatalma nem változtatta meg: megmaradt zsidónak.
Köztudott,
hogy a zsidó nép tagjai két identitással rendelkeznek. Genetikaival: zsidó
felmenőktől származnak és zsidó szülőktől születtek. És vallási identitással is,
azáltal, hogy a Tóra törvényei szerint élnek.
Ez a
kettős identitás három és fél évezred óta, tulajdonképpen csak három alkalommal
jutott kifejezésre minden zsidó életében. Születése után zsidóként
anyakönyvezik, a fiúkat nyolc napos korukban körülmetélik. Házasságkötés
alkalmával, amikor diszsátor alatt, jelképes gyűrű által férfi és nő egymásnak
lesznek szentelve és ennek dokumentálására a feleség „házasságlevelet”
(ketubát) kap. Végül az életből való távozást követően, amikor a zsidó
hagyomány szerint zsidó temetőbe temetik. Ennek tudatában kéri József
testvéreit, hogy vigyék magukkal csontjait és temessék el abba a földbe, amire
Isten ígéretet tett őseinek.
A Tóra
szövegének érdekessége, hogy József testvéreit bízza meg, hogy csontjait
magukkal vigyék az Ígéret Földjére. Ennek ellenére Mózes tesz eleget kérésének.
József előre látta: Mózes csak részben
tudja teljesíteni kérését, mivel Isten akaratából nem mehetett be az országba. A
tórai szöveg úgy is értelmezhető:
„Vegyétek át Mózestől csontjaimat, mivel csak
általatok nyugodhatok őseim földjében.” (Midrás Rábbá Smot 27)
József kérésével hagyományt teremtett és azt az utókor
örökölte. A szövegben ezért áll: „vigyétek magatokkal csontjaim” és nem az,
hogy vigyétek „holttestem”. József és az Ősök csontjainak „elvitele”, emlékük,
cselekedeteik, érdemeik, szokásaik megőrzésére utal. József előre látta, a későbbi
korokra megőrzött hagyományt: a halott mosdatását, öltöztetését, búcsúztatását
közösségi imákkal, Tóra tanulással, jótékonyság gyakorlásával és rendezett
temetőkkel. A holttesttel való „foglalkozás” köztudott dolog, a legnagyobb érdem,
mivel az holttest nem tudja megköszönni, meghálálni a vele való törődést.
József
az egyedüli, akit a Tóra „cádik”-nak (értsd: jámbornak, istenfélőnek) nevez.
József olyan becsben volt Isten előtt, hogy a tenger is csak akkor vált ketté,
amikor koporsója megérkezett a tengerhez.
A Talmud szerint a negyven év alatt, amíg a
zsidók a pusztában bolyongtak, József csontjai a koporsóban hánykolódtak volna.
„Ekkor jött Mózes és irgalomért esedezett: Világ Ura! Vedd figyelembe szolgád József,
a „cadik” érdemeit! Hallgasd meg Uram kiáltásunkat József testvérünkért! Erre Isten
összeállította csontjait, lelkét azonban még nem engedte be a mennyei
kollégiumba, csak miután eltemették Sekemben. Rabbi Jehuda HaNaszit (a fejedelemet) kérdezték tanítványai:
miért temették el Józsefet Sekemben, miért nem a Makpéla barlangba, ahol Ősei
nyugodnak? Így válaszolt: „mivel Józsefet testvérei Sekemből rabolták el, oda
is vitték vissza, hogy eltemessék” (Bava
Metzia 92a).
