Idén 200 éves az abonyi zsinagóga
A Holokauszt
áldozataira emlékeztek ma Abonyban az Ungár Ház falán lévő emléktáblánál. Fontos
évforduló ez a nap, ez az esztendő, más szempontból is. Az abonyi klasszicista
zsinagóga 1825-ben, azaz 200 esztendővel ezelőtt épült. Pető Zsolt polgármester
a tavalyi évben tárgyalásokat folytatott a Mazsihisz vezetőivel, az épület
lehetséges, közös erővel és kormányzati támogatással történő felújításáról – ez
az írás eredetileg Abony város hivatalos Facebook-oldalán jelent meg.
A zsinagóga
jelenleg alapítványi tulajdonban van, cél, hogy az önkormányzat átvegye a
tulajdonjogot, hiszen ez a felújítás alapfeltétele. Bízzunk abban, hogy ez a
szándék és törekvés a közeljövőben megvalósulhat.
Abony 1748-ban
kapott mezővárosi rangot, vásártartási joggal, s nem sokkal ez után, valamikor
a 18. század közepén telepedtek le az első zsidó családok, adófizetésükről az
1760-as évekből már dokumentumok állnak rendelkezésünkre. 1771-ben már rabbija
is volt a közösségnek, és ekkor vált szükségessé az imahelyiségről történő
gondoskodás. Az abonyi zsidók Ürményi Józsefhez fordultak kérelmükkel, aki
megengedte, hogy saját birtokán építsenek templomot és rabbilakást, éves díj
fizetése ellenében. A közösség számbeli növekedése az 1791-es, a kereskedést az
ország minden helyén megengedő törvénynek volt köszönhető, Pest megyében
további előnyt jelentett az a kitétel, mely szerint „sem az uraságok tisztjei,
sem a helységek bírái ebben őket ne akadályozzák”.
Fennmaradt az a
levél, amelyet az abonyi zsidóság írt Ürményi József országbírónak, és ez
egyúttal biztos adatot is jelent az új zsinagóga építésére, amit 1786-ban
kezdtek el és 1825-ig szolgált istentiszteleti célra. 1821-ben a mintegy
tízszeresére növekedett közösség új, nagyobb zsinagóga építtetését határozta
el. Az építkezést megelőző vallástörvényi viták dokumentumai szerint a
főbejáratot a főhomlokzaton, illetve az oldalhomlokzaton elhelyezni kívánó
„pártok” vitatkoztak egymással. A százévesnél is idősebb rabbira már nem
lehetett bízni a döntést, így a pozsonyi rabbihoz fordultak, aki az
oldalhomlokzati bejárat ötletét támogatta, végül tehát a főbejárat az
oldalhomlokzatra került (ez a későbbi átalakításnál megváltozott). 1825 őszén
avatták fel a zsinagógát, az építkezés bevételeiről és kiadásairól pontos
számadás maradt ránk.
Az 1840-ben
megadott szabad költözési jog azt eredményezte, hogy az ötvenes évektől az
abonyi zsidó családok közül több is elvándorolt innen, és távolabbi alföldi
településeken, Szolnokon, Túrkevén, Tiszaföldváron, Békésben talált otthonra.
A 19. század
második fele a gyarapodás időszaka – 1873 februárjában született döntés arról,
hogy a hitközség „újjáalakítja templomát”, amelyet 1875-ben avattak fel.
A környező házak
közül magasan kiemelkedő, kontyolt tetejű zsinagógaépület ma romosan,
elhagyatottan áll, körülötte rozsdás kerítés, amely csak azt tartja távol, aki
nem akar bemenni. Klasszicista stílusú, téglalap alaprajzú, a főhomlokzata
előtt négy korinthoszi oszlopfővel ellátott oszlopos portikusz, amelynek hátsó
falát az oszlopokat ismétlő lizénák tagolják, és külön tetővel rendelkezik.
Három kőkeretes ajtó-, fölöttük pedig három, kettősíves záródású ablaknyílás
tagolja a portikusz mögötti falfelületet. A főbejárat ívelt, a két oldalajtó
egyenes záródású. A portikusz oszlopai egyszerű talapzaton állnak, testük
felefelé karcsúsodik. Az oldalhomlokzatokat lizénákkal tagolt árkádívek osztják
négy tengelyre, az árkádívekben félköríves falmélyedésben egyenes záródású
ablakok. A hagyomány szerint az épületet Landherr András tervezte, aki az
óbudai zsinagógának is az építésze volt. Az óbudai épület nagyon sok vonásában
hasonló az abonyihoz, nagyobb méreteitől, valamint a gazdagabb díszítésű
részletektől eltekintve. Itt hat oszlopos a portikusz, az oldalhomlokzatok
hasonló kialakításúak, de páros, korinthoszi fejezetű lizénák tagolják őket.
A belső teret
síkmennyezet fedi. A falakat antikizáló füzérdíszes páros pilaszterek tagolják,
a padlót halszálka mintában rakott téglaburkolat borítja. Az egyik karzat
gerendáiból még egy töredékes rész megvan, és a falban a gerendafészkek jól
láthatók. A belső tér kifestése feltehetőleg az 1873-75-ös felújítás-átalakítás
során keletkezett. Részben geometrikus minták tagolják a mennyezetet, minden
elhanyagoltság és viszontagság ellenére jól láthatók még, élénk piros és kék
színek dominálnak a mintákon. A pilaszterek füzérdíszei mellett az ablakok
fölött kétoldalt félrehajtott függönydíszt festettek, a főfalak és a mennyezet
találkozásánál antikizáló párkánydísz motívum fut végig. A szegélydíszek piros
meanderei között antikizáló palmetták sora látszik. Az egész belső kifestés
részletgazdag, egyszerre használ antikizáló és kissé a rokokó dekorációkra
emlékeztető mintakincset, ennek a különleges, a végromlás szélén álló
díszítésnek a megmentése éppoly fontos lenne, mint az egész épületé.
Az abonyi zsidóság
a holokauszt áldozatává vált, a zsinagóga évekig elhagyottan állt, állapota
egyre romlott. Utóbb az abonyi József Attila Mgtsz birtokába került,
terményraktárnak használták. A rendszerváltás után az épület újra gazdátlanná
vált, állapotának romlása felgyorsult. Az időközben a megmentésére létesült
alapítvány 2011 és 2012 között felújíttatta a tetőszerkezetet, ezzel az
összeomlástól mentve meg az épületet, de az azóta eltelt öt év során ismét
jelentősen romlott az állapota, a mennyezet egy része a belső térben csak a
hiányos gerendázat.
A teljes
felújítása még mindig várat magára – erre az épület értékét tekintve különösen
szükség lenne, hiszen az óbudai mellett a legszebb és legértékesebb
magyarországi klasszicista zsinagóga, még a mostani romos, leromlott
állapotában is jól érzékelhető és lenyűgöző az épület kvalitása.
Fotók:
Fortepan/Gazda Anikó, Lechner Fotótár és Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár
