„Aki megformálja szívünket, az minden cselekedetünket megfontolja”
– A sátrak ünnepe, azaz a betakarítás ünnepe a történelmi korokban az eső, a víz ünnepe is volt. Márpedig a víz az élet forrása. Az ünnep tehát a hála és öröm megnyilvánulása – tanítja Szerdócz Ervin rabbi a közelgő szukot kapcsán.
„Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel…” olvassuk a 100. zsoltárban, és ez még hangsúlyozottabbá válik a szukot, a sátrak ünnepén, mert: „Az év négy időszakában ítéltetik meg a világ: peszachkor (húsvét) elhangzik az ítélet, milyen minőségű és mennyiségű gabona fog teremni a következő évben, sávuotkor (hetek ünnepe) mennyi termést hoznak a gyümölcsfák. Ros hásánán minden teremtmény úgy halad el Előtte, mint a bárányok, amint az írva van: Aki megformálja szívünket, az minden cselekedetünket megfontolja (3.Zsolt/15). A sátrak ünnepén (szukot) pedig, a víz, azaz a következő év csapadéka ítéltetik meg.” (Ros Hásono 16a.) Márpedig a víz az élet forrása is. Az ünnep tehát a hála és öröm megnyilvánulása.
Sátrak ünnepén elhagyjuk biztonságos otthonunkat és belépünk az ideiglenes otthonunkba az ünnepi sátorba, amit a „hit árnyékának” neveznek (Peninei Halakah Szukot 1:6:5-6). A természet nem képes tervezni, gondolkodni, minden Isten mindentudásának és mindenhatóságának a következménye. Ezért az ünnep időzítésének jelentősége van. Közvetlenül a tél beköszöntése előtt térünk vissza állandó otthonunkba, ami védelmet nyújt a hideg, szél, eső ellen. Ezt megelőzően tórai parancs szerint hét napig sátorban „laktunk”, ideiglenes „lakásunkban”. Ott elgondolkozhattunk, hogy Isten az igazi őrünk és védelmezőnk, hiszen: „ha az Örökkévaló nem építi fel a házat, hiába vesződnek vele az építők…” (127. Zsolt./1) Az ünnep nyolcadik napjának különleges jelentősége van: „A nyolcadik napon ünnepélyes összejövetelt tartsatok….” (IV.M.29/35)
A Talmud (Szukka 47b:11- 48a:1) szerint ezen a napon a papok (kohének) között sorsolást hajtottak végre, hogy béküljenek meg és ne legyen vita közöttük, hogy ki végezze az ünnepi hála áldozatot.
Rabbi Nachman mondta: béküljön meg önmaga előtt: Idő (amikor áldozatát végzi) önmaga előtt, Lába (ami az áldozat bemutatásának helyére viszi) önmaga előtt, Áldozata önmaga előtt, Éneke önmaga előtt és Áldása önmaga előtt.
Rabbi Jehuda ben Beteira kérdezte: …de miért az „Idő előtt” ? Rabbi Nachman mondta: Mert „mindennek megvan a kora és ideje az ég alatt.” (Koh.3/4) Egyszer a római időkben az okozta a zsidók vesztét, hogy a katonai parancsnoknak fia született. A születésnap TiseB’Av napra esett, amikor a zsidók földön ülnek, gyászolnak és böjtölnek, miközben az egész város lakossága örömünnepet tartott és örömtáncot lejtett. Lásd, ilyenek ezek a zsidók, mondták egymásnak a katonák. A parancsnok fia megbetegedett és néhány hónap múlva meghalt. A temetés napja hanuka ünnepére esett. És amikor a parancsnokkal gyászolt az egész város gyermeke halála miatt, a zsidók kivilágították ablakaikat, mintha örülnének ezen a napon. Lásd ilyenek a zsidók, mondták egymásnak a katonák, ki kell űzni őket, a városból. Ki is űzték őket, pedig szegények nem tehettek mást, csak megülték szent ünnepeiket! Ezért az „idő”, a „láb”, az „áldozat”, és az ”ének”. Mert…
„Ideje van a sírásnak és nevetésnek, ideje a gyászolásnak és ideje a táncolásnak!” (Koh.3/4.)
