Binjomin rabbi: Izrael népe – a legnagyobb vagy a legkisebb? Tudósok vagy Tóratudósok?

Mózes nagy
beszédének talán egyik legmeglepőbb fordulata az, amikor a Tórát azzal
„reklámozza” népe számára, hogy mások emiatt fognak felnézni rájuk (1):

[1] Az Atyák
tanításaiban is találunk egy hasonló motívumot, melyben Bölcseink a külső
motivációt javasolják felhasználni a saját fejlődésünk céljára: „Rabbi Elázár
mondja: igyekezzél Tórát tanulni, hogy tudd, mit felelj az epikoresznek
[hitetlennek].” (Ávot 2:14)

„Őrizzétek és
cselekedjétek meg azokat, mert ez a bölcsességetek és megértésetek a népek
szemében.” (Mózes 5., 4:6)

Ebben egy olyan
jövőképet fest le, melynek megvalósulására a mai napig várunk, amiben minden
más nép ránk néz fel és minket dicsér:

„Azt fogják
mondani: csak tudós és intelligens ez a nagy nép. Mert melyik nép ilyen nagy,
akihez az Örökkévaló közel áll? Ahogyan Örökkévaló Istenünk, mindig, amikor
hívjuk, hozzánk?” (4:6-7)

Három dolgot is
kiemel ez a rövid szakasz:

1.) Nagy nép leszünk.
2.) A Tóra bölccsé
tesz minket.
3.) Az Örökkévaló meg
fogja hallgatni az imáinkat.

Ehhez képest
meglepő lehet, hogy ugyanennek a hetiszakasznak a végén a fenti első pontnak
éppen az ellenkezőjét találjuk:

„Nem a nagyságotok
miatt szeretett titeket az Örökkévaló minden nép közül, és választott titeket.
Hiszen ti vagytok a legkisebbek minden nép közül.” (7:7)

A hetiszakasz
elején tehát Mózes arról ír, hogy látványosan nagy nép leszünk, a végén viszont
már azt írja, hogy mi vagyunk a legkisebbek.

Sőt: ez az utóbbi
mondat már önmagában is nehezen értelmezhető, hiszen, ha valóban a zsidó nép
lenne a világon a legkisebb, akkor hogyan is gondolhatnák azt, hogy a nagyságuk
miatt szereti őket az Örökkévaló? Hiszen pusztán az a tény, hogy Mózesnek ezt
mondania kell, azt mutatja, hogy így gondolták.

Talán a
legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy a nép most valóban
kicsi, de a jövőben majd nagy lesz.

Ahogyan az összes
többi dicséret is, amit Mózes megígér, szintén a jövőre vonatkoznak: értékelni
fogják a Tóratudásunkat és az imáink erejét.

A Tóra azonban
örök időkre érvényes tanításokat tartalmaz. Nem kielégítő azt mondani, hogy az
idők végezetéig, több ezer évig várunk arra, hogy ez a nagyívű vízió
megvalósuljon.

Másrészt pedig:
mindnyájunknak vannak pozitív élményei, különleges emberek és kivételes
alkalmak, amikor igenis hallunk más népből való emberektől olyan kijelentést,
amiben a Tórát és a követőit megtisztelik.

Egy másik
lehetséges magyarázatot javasol a Neciv[2]: valahányszor nagyságról és
kicsiségről beszélünk népekkel kapcsolatban, az mindig vonatkozhat minőségre
vagy mennyiségre.

[2] Naftali Cvi
Jehuda Berlin (1816-1893), a Háemek Dávár című Tóramagyarázat szerzője, a
volozsini jesiva egyik vezetője [ros jesiva].

Elképzelhető, hogy a nép
mennyiségében, létszámában ugyan kicsi, a minősége, a kiemelkedő emberek
nagysága azonban figyelemreméltó, nagy hatású.

Ez mindkét fent
írt ellentmondást megválaszolja: nem a (minőségi) nagyságunk miatt választott
minket az Örökkévaló, noha megtehette volna, mert az valóban kiemelkedő.
Mennyiségben ugyanis kisebbek vagyunk minden más népnél [3].

[3] Mindezzel
együtt, a Tóra héber szóhasználata nem teljesen látszik megnyugtatónak. Amikor
ugyanis arról ír, hogy nem a nagyságunk miatt lettünk kiválasztva, noha minőség
alapján ebben lett volna logika, ott a rov héber szót használja (lo mirubchem,
7:7). A Neciv rámutat, hogy ez a szó valóban több helyen is a Tórában ilyen
értelemben szerepel.

A probléma azonban
az, hogy a másik lehetőség a gádlut szó lett volna, ami szó szerint nagyságot
jelent, és valóban, a Tóra használja ezt is a korábbi idézetben (4:6-7), és
ennek a szónak a jelentése valóban erősebben kapcsolható a minőség fogalmához,
mint a mennyiségéhez.

És amikor Mózes
arról beszél, hogy más népek minket dicsérnek a nagyságunk miatt, akkor szintén
a kiemelkedő kvalitású egyéniségekre gondolnak, nem pedig az elsöprő tömegeink
létszámára.

A hét kérdését,
hogy ugyan mikor is fognak minket a Tóra tanulása miatt a többi népek dicsérni,
már a talmudi bölcsek is feltették.

A kijózanító
valóság ugyanis az, hogy a Tóra értékét és tiszteletét sokszor még a saját
népünkön belül sem egyszerű ügy kivívnunk, így aztán más népek tiszteletéről
még csak álmodni sem merünk.

A Talmud
egyedülálló értelmezése:

„Honnan tudjuk,
hogy micva az embernek, hogy kiszámolja a bolygók keringését [tekufot] és
hatásait [mázálot]? Ahogyan írva van: ’Őrizzétek és cselekedjétek meg azokat,
mert ez a bölcsességetek és megértésetek a népek szemében.’

És mi az a
bölcsesség és megértés, ami a népek szeme láttára történik? Azt kell mondanunk,
hogy ez a bolygók keringésének és hatásainak a kiszámítása.” (Sábát 75a, Mózes
4:6 alapján)

Vajon lehetséges,
hogy Mózes erre gondolt volna, amikor nem sokkal később azt írta, hogy „hol van
egy olyan nagy nép, akinek ilyen igazságos törvényei és rendeletei vannak, mint
ez a Tóra, amit én adok elétek ma” (4:8)?

Itt látszólag
kifejezetten a Tóráról van szó, nem pedig a Tórát támogató segédtudományokról –
asztronómiáról és asztrológiáról, amikről a Talmud azt mondja, hogy becsülni
fognak minket emiatt. Ami egyébként önmagában logikus, hiszen ezeket a
tudományokat ők ismerik, a Tóra tudománya azonban rejtett marad számukra [4].

[4] A Torá Temimá
magyarázata szerint nagyon is jó, hogy mi a népeket megtanítjuk a csillagok
járásainak kiszámítására, sőt, az a Tóra alapvető céljaihoz igen szorosan
kapcsolódik is. Hiszen míg a többi nép csodálattal vegyes imádattal szemléli
ezeknek az égitesteknek az emberfeletti erejét, addig a „zsidó racionalitás”
rámutat az ezek mögött rejlő szabályszerűségekre, és ezáltal bebizonyítja
nekik, hogy természeti jelenségekről, a Teremtő alkotásairól van szó, nem pedig
önálló erőkről, melyeket bálványként kellene tisztelniük.

A gyakorlatban is
releváns és fontos kérdés, hogy vajon egy vallásos zsidó ember számára helyes-e
az, ha világi tudományokkal foglalkozik?

A fenti talmudi
tanításból úgy tűnhet, hogy igen, hiszen ezzel a zsidó nép, így a Tóra, a
Teremtő dicsőségét növelheti sikeres világi kutatásaival.

Másrészt viszont
az is lehet, hogy a világi bölcsességeket a világ bölcseinek lenne érdemes
meghagynunk. Hiszen azzal ők is tudnak foglalkozni, a Tórát viszont csak mi
tanulhatjuk. Ezért az a helyes, ha mi ezen a területen belül igyekszünk
megtalálni a szellemi kiteljesedést.

„Aki megtiszteli a
Tórát, az önmaga is meg lesz tisztelve a teremtmények által.” (Ávot 4:6)

Rabbi Ovádjá
miBártenurá klasszikus magyarázata szerint az tiszteli meg a Tórát, aki minden
részét igyekszik kifejteni, minden részletében megmutatja az abban rejlő
bölcsességet.

Ha valaki a Tórát
valóban nagyra tartja, akkor az energiáit is abba igyekszik fektetni. Ha az
energiáit, ambícióit egy világi bölcsességbe fekteti, abból viszont úgy tűnhet,
mintha számára az a világi tudás a Tóránál többet érne.

Korábban idéztük,
hogy Mózes azt írja a zsidó népről, hogy „ti vagytok a legkisebbek minden nép
közül” (7:7).

Neciv ennek
magyarázataként egy újabb megdöbbentő talmudi epizódot idéz:

„Miért adatott a
Tóra Izraelnek? Mert kemények [ázin]. […] Ha nem adatott volna nekik a Tóra,
nem lett volna olyan nép vagy nyelv, akik képesek lettek volna megállni
előttük.” (Bécá 25b)

Ezen – hízelgőnek
éppenséggel nem mondható – idézet szerint nem azért kaptuk a Tórát, mert
annyira nagyszerűek vagyunk, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy
megszelídítse a „vadhajtásainkat”.

Vajon lehetséges,
hogy a Tóra szerepe csupán a bennünk rejlő rossz eltávolítására korlátozódna,
és ne lenne képes az emberi nagyság magas szintjének a kifejlesztésére?

A Neciv
magyarázata szerint a zsidó nép sajátja, hogy lelkesítse az, amit lát. Ha nem
kapott volna Tórát, hanem csak a bálványimádókat látná, akkor az lelkesítené.

Folytatva a
gondolatot: amikor egy ma élő zsidó nem találkozik a Tóra bölcsességének a
mélységeivel, találkozik viszont a világi tudományok szofisztikáltságával,
akkor ez lesz az, ami ugyanúgy vonzza és inspirálja, ahogyan az őseit a Tóra
inspirálta.

Mindezek alapján
nem igaz az, hogy a zsidó nép inherensen rossz vagy jó lenne. Az
alaptulajdonság az érdeklődés, a lelkesedés, akár pozitív, akár negatív irányba
csatornázható.

Ez megmagyarázza
azt, hogy miért olyan sok a kiemelkedő zsidó tudós a világi tudományokban.

Mindkettő a
gyökereinkben rejlő kereső, kutató elme tulajdonságának a visszatükröződése.

A Talmud – első
pillantásra talán meglepő módon – legitimálja a „zsidó tudós” képét, aki
lelkének kiteljesedését nem a Tórában, hanem a világi tudományokban találja
meg.

Ez a kép azonban
még nem teljes. Ahogyan az Énekek éneke és a talmudi bölcsek arra írt
magyarázata tanítja:

„’Térj vissza,
térj vissza, Sulámit, térj vissza, térj vissza, hogy nézhessünk téged!’

A világ népei
mondják Izraelnek: még meddig fogtok csak az Örökkévalóért meghalni, és őt
szolgálni? Gyertek hozzánk, és ki fogunk nevezni titeket előkelőségeknek,
kormányzóknak és nemeseknek.” (Sir hásirim Rábá 7:1)

Izrael pedig így
felel: nem létezik olyan dolog, amit a világ népei adni tudnának nekünk, ami
akár csak a közelébe ér annak a lelki nagyságnak és értéknek, amit a Tóra és az
Örökkévaló szolgálata jelent a számunkra.

Eszerint a Talmud
által említett tudós szintén alárendeli a világi ismereteit a Tórának, és
segédtudományként tekint rájuk. Amíg azonban a világ népei nem jutnak el a
Tórának erre a megértésére, addig ők csak ezeket a számukra is kézzelfogható
eredményeket lesznek képesek értékelni.

---

---