Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 157. rész – Festőművésznők

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy
művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem
a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

Beck-Schwarz Elza
Festő, grafikus. (Bécs, 1887(8) április 26.-1952.) 

A Mintarajziskolában Révész Imre tanítványa, Bécsben
Heinrich Knirr, Münchenben Adalbert Seligmann és Horovitz Lipót növendéke volt.
1906-tól 1908-ig és 1910-ben Nagybányán, a szabadiskolában tanult Iványi
Grünwald, Ferenczy és Réti korrektúrájával. 1911-ben Rothschild-ösztöndíjat
nyert egy nyilvános versenyen. Egy évvel később résztvevője volt a Pesti Napló
100 művésznőt, és azok egy-egy rajzát bemutató összeállításának.

Budapesten telepedett le, de dolgozott Münchenben,
Olaszországban és Dalmáciában is. Az 1920-as években állandó kiállítója volt a
Műcsarnok, a Nemzeti Szalon és az Ernst Múzeum tárlatainak. Ez az állandó, de
komoly áttörést nem hozó részvétel a következő évtizedben, de még az 1940-es
évek elején is folytatódott. A kiállításokról kevés ismertetés jelent meg, de
ezekben Beck-Schwarz Elza neve mindig ott volt, „abszolút értéket képviselve”,
ahogy egy értékelés jellemezte. Rajzaival az OMIKE három képzőművészeti kiállításán
volt jelen.

A háború után jelentkezései ritkultak. Csoportos
kiállításon vett részt 1946-ban és 1949/1950-ben.

Lukács Ágnes
Lukács Ágnes (Budapest, 1920. november 11. – 2016.)
magyar festőművész, grafikus, középiskolai tanár. Lukács Gyula festőművész
lánya.

A Terézvárosban született. Szerepelt 1926-ban a
„Tehetséges magyar gyermekek seregszemléje” kezdeményezésben, ahol
„elsőosztályú dicséret” volt az elismerés. Kamaszkorában több rajza is
megjelent különböző napi- és hetilapokban. Középiskoláit a Mária Terézia
Leánygimnáziumban és a Királyi Olasz Elemi és Középiskolában végezte.

1939-ben érettségizett, majd felvételt nyert a Magyar
Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szőnyi István tanítványa volt. 1944-ben
középiskolai rajz és művészettörténet szakos tanári oklevelet szerzett.
Főiskolás korában több kiállításon vett részt. Tagja volt a Magyar Izraelita
Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének és az Országos Magyar Izraelita
Közművelődési Egyesületnek.

Az OMIKE kiállításain 1943-44-ben vett részt rajzokkal
és festményekkel egyaránt.

1944 júliusában az auschwitzi koncentrációs táborba
deportálták, ahol decemberig tartották fogva. 1945 áprilisában Salzwedelben
szabadult fel. 1946-ban jelent meg a Szocialista Cionisták Pártja kiadójánál az
Auschwitz, női tábor című rajzsorozatából készült album.

1945-től rövid megszakításokkal rajztanárként, 1948 és
1955 között a Pedagógus Szakszervezet politikai munkatársaként dolgozott.
1953-ban alapító tagja volt a Budapesti Pedagógusok Képzőművész Stúdiójának.
Rendszeresen részt vett a Stúdió és a Székely Bertalan Kör kiállításain.

Rajzai megjelentek a Köznevelés, az Élet és Irodalom,
a Magyar Nemzet, valamint a Kisdobos című újságokban. Éveken át illusztrálta a
Rotterdamban megjelenő Esperanto című nemzetközi és a Hungara Vivo című magyar
eszperantó folyóiratot. Kollázsain, grafikáin, festményein a koncentrációs
táborok emlékképeit dolgozta fel.

Tauber Blanka
Festő. (Somorja, 1910. július – Cfat 1989.)

A Pozsony melletti Somorján, vallásos családban
született. Festészetet és grafikát a prágai és a párizsi Művészeti Akadémián
tanult. A Newyorki Figyelő 1990-ben, halála utáni búcsúztatójában sorolta fel
pályájának állomásait:

„… származási országában, Csehszlovákiában, Brünnben,
Pozsonyban, Besztercebányán, Nyitrán, Kassán, Moravska Ostraván, stb. rendezett
önálló kiállításokat. Ezen kívül Bécsben, Budapesten, valamint Párizsban, ahol
Fernand Leger stúdiójában képezte magát a modern festészetben.”

1936-ban a csehszlovákiai magyar lapok hívták fel a
figyelmet a fiatal Tauber Blanka bemutatkozására. 1937-ben járt a Szentföldön,
de még abban az évben visszatért szülővárosába. Korai munkáit, főként tájképeit
sötét színek, expresszionista stílus és nehéz kontúrok jellemezték.

1942-ben az OMIKE Művészakció képzőművészeti
kiállításán két képpel vett részt.

Egész családjával együtt Auschwitzba hurcolták, a
családból csak ketten, nővérével együtt tértek vissza. A háború után Budapestre
költözött, majd 1950-ben kivándorolt Izraelbe. Első önálló kiállítását a
Tel-Aviv Múzeumban rendezték, 1951-ben.

Tauber Blanka a cfati művészkolónia egyik alapítója
volt. 1951-ben elnyerte a Dizengoff-díjat. Olyan hihetetlenül szerény volt,
hogy 1951-ben egy, az Új Keletben megjelent hirdetés kérte, jöjjön és vegye át
a Dizengoff-díjat. Kolb Jenő néhány szóval így méltatta festményeit: „nála még
a csúnya tárgyak is szépek lesznek”.

1970-ben a Nordau-díjat nyerte el. Számos önálló
kiállításon mutatta be műveit Izraelben és külföldön. Haláláig aktív szereplője
volt az izraeli művészeti életnek.

Képek:

1.) Beck
Schwarz Elza fotóportré. www.geni.com
2.) Önarckép.
Pesti Napló, 1912. december 25.
3.) Beck
Schwarz Elza. Búcsú, 1942. MNG
4.) Lukács
Ágnes igazolványkép. www.centropa.org
5.) Lukács
Ágnes: Olvasó néni. MZsM 86.6 Szerepelt az OMIKE Művészakció IV. Képzőművészeti
kiállításán, 1943-ban.
6.) Lukács
Ágnes: Lágerélet (részletek). História 2011.
7.) Tauber
Blanka fotóportré. Wikipédia
8.) Tauber
Blanka: Tusrajz fiúról. 18 művész 8 rajz, Unitas Kiadás Budapest, 1942.
9.) Tauber
Blanka műterem fotó. museum.imj.org.il

---

---