Kik a holokauszt-irodalom méltatlanul elfeledett szerzői és miért felejtették el őket?
A Litera.hu irodalmi portál podcastjának legutóbbi adásában olyan művek kerültek terítékre, amelyek lényeges rétegét alkotják a magyar holokauszt-irodalomnak, a kutatók igen szűk körén kívül mégsem tartja számon őket lényegében senki. A témáról Marczisovszky Anna irodalomtörténésszel és Tompa Andrea íróval a Litera szerkesztői, Greff András és Szekeres Dóra beszélgettek.
A közelmúltban Marczisovszky Anna a Szemtanúk kiállítás katalógusában közölt tanulmányában, Tompa Andrea pedig a Sokszor nem halunk meg című regényében, majd szorosan az abban felmerülő témákhoz kapcsolódó egyéb írásaiban irányította rá az olvasóközönség figyelmét egy egész sor olyan irodalmi műre, amelyek lényeges rétegét alkotják a magyar holokausztirodalomnak, a kutatók igen szűk körén kívül mégsem tartja számon őket lényegében senki sem – olvasható a Marczisovszky Annával és Tompa Andreával a holokauszt-irodalom méltatlanul elfeledett szerzőiről című, a Litera.hu portálon megjelent írásban.
A beszélgetést ezen az oldalon hallgathatják meg.
A portál szerkesztői a magyar holokauszt 80. évfordulóján kíváncsiak voltak a felejtés lehetséges okaira, a két vendég kutatási tapasztalataira, a levonható tanulságokra, és arra is, hogy milyen közös szálak látszanak összekötni az általuk felfedezett és megismert szerzőket, köztük Harsányi Zimrát, Rózsa Ágnest, vagy éppen – más országok felé is kitekintve – a francia Charlotte Delbót.
Kik voltak ők, mit, mikor és hogyan írtak, mi történt aztán velük és a műveikkel? Hogyan lehet küzdeni a feledés ellen, mennyiben az állami kultúrpolitika és mennyiben az írók és kutatók feladata ez?
E kérdésekről Marczisovszky Annát és Tompa Andreát Greff András és Szekeres Dóra kérdezte.
Fotó: Pexels/Pixabay
