Holokauszt 80. Emlékév – Obeliszket avattak Nagykátán
A Pest vármegyei Nagykátán a holokauszt áldozataira emlékezve tartottak megemlékezést vasárnap. A dr. Róna Tamás főrabbi által vezetett rendezvényen nemcsak az emlékezés pillanata, hanem egy új, az elpusztítottak nevével ellátott obeliszk felavatása is volt. A megrendítő eseményen szép számmal voltak jelen helyi lakosok, valamint túlélők és leszármazottak. Akadt, aki a pesti gettóban vészelte át a vészkorszakot, és most megosztotta nagykátai gyermekkori emlékeit a jelenlévőkkel.
Az eseményen beszédet mondott dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, valamint Dorner Gábor polgármester is, emlékezve a zsidó közösség mély veszteségére. Fülöp Zsuzsa történelmi beszámolót adott az obeliszk felavatásáról, majd emlékköveket helyeztek el az elhunytak előtt.
– Ránk, a leszármazottaikra hárul az a kötelesség, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk – hangzott el a Szövetség elnökének beszédében. – A „zsidótlanítás” Nagykátán és a nagykátai járásban is az országban az utolsók között zajlott le. A járás zsidónak minősülő lakóit május 22-vel kezdődően kényszerítették a Tisza István és a Damjanich utcában kialakított gettóba, ahol az egész június hónapot töltötték. A körülmények rettenetesek voltak, a gettóba kényszerített 628 szerencsétlenből 194 meghalt. Egy hónap alatt minden harmadik ember életét vesztette! Július elsején bevagonírozták a túlélőket és a monori téglagyárba, az ottani gyűjtőtáborba szállították őket.
A deportálásból talán heten, ha visszatérhettek, és a néhány túlélő munkaszolgálatossal, valamint a környékről beköltözőkkel együtt ők alkották az 1949-ben 33 főt számláló zsidó közösséget.
Most ez a 203 mártír nevét felsoroló obeliszk emlékeztet megszakított életükre, megszakított álmaikra, megszakított imáikra.
Az eseményen résztvevők megrendülten hallgatták a Mazsihisz elnökének szavait, majd dr. Róna Tamás főrabbi szólalt fel. Rámutatott arra a fájdalmas felismerésre, hogy az 1950-ben felavatott első obeliszk és a holokauszt között mindössze öt év telt el.
– Milyen mély fájdalmat őriztek szívükben a túlélők, amikor emlékhelyet emeltek elvesztett szeretteiknek – mondta a főrabbi, majd Anne Frank naplójából idézett, kiemelve az időpillanatok mély jelentőségét és azt a hosszú utat, amellyel a túlélők veszteségük feldolgozása során szembesültek. Öt év kellett ahhoz, hogy a túlélők formába öntsék a veszteség fájdalmát.
– Amikor megpróbáljuk megérteni a hagyományaink csodáját, hogy bizonyos emberek és események, sorstragédiák miként maradnak meg a közösségi emlékezetben, idézzük fel Rabbi Akiva történetét, akit meggyilkoltak a hitéért – folytatta a rabbi gondolatait, majd a tragikus sorsú tanító történetéhez hozzátette, milyen sokatmondó az, hogy minden pészahkor az ő személye szimbolizálja a szabadságot.
A nagykátai zsidó közösség a XX. század elején a város szövetének élénk része volt, számuk 200-300 fő között ingadozott. Az 1860-ban alapított közösség 1905-ben zsinagógát épített, amely 1944-ig működött. A zsidó kereskedők, kézművesek, gazdálkodók, orvosok és értelmiségiek jelentősen hozzájárultak a város fejlődéséhez, idilli és virágzó közösséget teremtve.
Nagykáta jelentős helyet foglal el a holokauszt tragikus történetében. 1941-42 között hírhedt munkaszolgálati bevezető központot hoztak létre itt, majd 1944 májusában a város Gyömrőtől Tápiógyörgyig a zsidó lakosság gettója lett.
Nagykáta lakosságának reakciója az 1940-es években az empátiától és együttérzéstől a bátorságig, és sajnálatos módon az opportunizmusig és az árulásig terjedt. Míg egyes lakosok figyelemre méltó bátorságról tettek tanúbizonyságot azáltal, hogy elrejtették az üldözötteket, mások személyes haszonszerzésre használták ki a helyzetet, többek között kifosztották a helyi zsinagógát.
Róna főrabbi zárszavában hangsúlyozta a holokauszt válogatás nélküli természetét, amely vallásos és nem vallásos, férfiak és nők, gyermekek és idősek életét egyaránt követelte. A megemlékezést a 90. zsoltár és a Dániel könyve 12. fejezetének felolvasásával zárta.
Az obeliszk avatását a Mazsihisz, a Zsima és a Nagykátai Önkormányzat közös erőfeszítése és támogatása tette lehetővé.
Zucker-Kertész Lilla beszámolója
