„Hogy ne legyen sötét…” – Ma 45 éve halt meg Örkény István
Hatvanhét éves korában ezen a napon, 1979. június 24-én hunyt el Örkény István, a XX. századi magyar próza és drámaírás egyik klasszikusa, aki „egyperces” novelláival új műfajt teremtett az irodalomban. Az író halálának 45. évfordulója alkalmából a Mindig van remény című remeklésével emlékezünk rá.
– Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon.
– Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen.
– Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj. Rágta a körmét. Gondolkozott.
– Továbbá – mondta –, kell bele egy cső.
– Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő.
– Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
– Ha szabad megkérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső?
– Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő.
– Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém?
– Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő.
– Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala.
– Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán –, be kellene vezetni a villanyt.
– A villanyt? – bámultak rá mind a ketten.
– Minek oda villany?
– Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét.
(Illusztráció: Örkény István 1974-ben. Készítette: Vahl Ottó fotóművész a Körkép antológia számára)
