A magyar fociról zsidó szemszögből
Mi köze az arisztokrata vagy munkás
származásnak a futballhoz? Miért nem „zsidó csapat” az MTK, és miért az mégis?
Ki volt az a debreceni focista, aki a futballnak köszönhetően élte túl
Auschwitzot? Volt-e cionista összeesküvés a Dunapark Kávéházban? Többek között
ilyen kérdésekről esett szó a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban a Múzeumok
Éjszakáján.
Közös
szenvedélyünk a foci – profik és rajongók a Zsidó Múzeum kötelékében, avagy a
magyar fociról zsidó szemszögből címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a
Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban szombat éjjel, a Múzeumok Éjszakája
elnevezésű országos programsorozat keretében.
A Mezei
Hanna által vezetett beszélgetésen Bodrogi Tamás, az MTK Baráti Kör tagja
többek között arról beszélt: ha azt mondanánk, hogy az MTK zsidó csapat volt,
az nem volna igaz, ugyanakkor az sem állná meg a helyét, hogy nem volt az.
Ennek a furcsán hangzó állításnak az a magyarázata, hogy a XIX. század végén a
magyar sportéletben általában meghatározó szerepe volt a magyar zsidóknak, sőt
az 1920-as évekig a magyar sportklubok vezetésében, elnökségében, szakosztályi
irányításában 80 százalék volt a zsidók aránya. Az MTK tehát tekinthető volna zsidó
csapatnak, hiszen javarészt zsidók alapították, de ilyen alapon Újpest csapatát
is zsidónak lehetne minősíteni, hiszen a zsidó Aschner Lipót alapította.
Csakhogy az MTK abban az értelemben „világi” csapat volt, hogy bárkit
befogadott vallásra, nemre, származásra való tekintet nélkül. Ennek a XIX.
század végén azért volt jelentősége, mert kezdetben a sport „úri dolognak”
számított, jobbára arisztokraták sportoltak, de az MTK volt az első futballklub
az országban, amely munkás származású játékosoknak is otthont adott.
Balról jobbra a beszélgetés résztvevői: Steer Ferenc, Vadas Iván, Bodrogi Péter, Szőke Klára, Szemere Miklós és Mezei Hanna
Arra a
kérdésre, hogy a Kádár-korszakban nyíltan lehetett-e beszélni az MTK zsidó kötődéséről, Bodrogi
Tamás kifejtette: a nyilvánosságban a
zsidóság tabu volt, az állampárti rendszerben a szőnyeg alá söpörték ezt a
témát, ugyanakkor a magyar zsidóság a saját csapatának tekintette az MTK-t. „Az
1950-60-as években az MTK-stadion nézőterén zsidó emberek ültek, ha véletlenül
odakeveredett az MTK-drukkerek közé egy ismeretlen nem zsidó ember, akkor annak
a csodájára jártak” – tette hozzá. Ugyanakkor ez fordítva nem volt igaz, vagyis
annak nem volt jelentősége, hogy az MTK csapatában ki zsidó és ki nem.
Ennek
kapcsán Steer Ferenc sportvezető, egyben a zsidó múzeum munkatársa azt
elevenítette fel, hogy a zsidó fiatalok az 1980-as években péntek esténként a
Dunapark Kávéházban gyülekeztek, s mivel előfordult, hogy izraeli zászlót
tűztek ki, benne egy MTK-felirattal, így röviddel később a rendőrségen találták
magukat. A rendőrségen az iránt érdeklődtek – mesélte Steer Ferenc –, hogy
milyen megfontolásból került elő az izraeli zászló, s hamar kiderült, hogy a
hatóság cionista összeesküvést sejtett az ártatlan szórakozás mögött.
A
beszélgetésen Vadas Iván, a zsidó múzeum dolgozója elmondta, hogy a
vészkorszakot túlélt édesapja, Vadas Árpád volt az egyike azoknak, akik a
holokauszt után újjászervezték a debreceni sportéletet. Így Vadasék személyesen
ismerték azt a Schwarz Sándort, akit 33 évesen Debrecenből deportáltak
Auschwitzba, s aki tagja volt az auschwitzi rabokból az SS szórakoztatására
összeállított „futballválogatottnak”. Többek között az ő élményei ihlették a
Fábri Zoltán által rendezett, Két félidő a pokolban című filmet, majd később
John Huston: Menekülés a győzelembe című filmjét. Schwarz Sándor 2007-ben hunyt
el Debrecenben, tiszteletére a városvezetés 2015-ben emléktáblát helyezett el a
helyi stadionban.
