Ma 105 éve született Komlós Juci, a legmosolygósabb színésznő
A színészcsaládból származó, így már három (!) évesen színpadra állt Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán, és 2011. április 5-én hunyt el Budapesten. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művésznő a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. Halálának 10. évfordulóján közteret neveztek el a II. kerületben. Legyen áldott az emléke!
Komlós Juci egy vérbeli komikus, Komlós Vilmos lánya volt: tudják, ő az a Komlós Vilmos, aki Sajóként írta be magát a magyar kabaré történetébe. De a 105 éve született Komlós Jucinak nemcsak az édesapja és az édesanyja, Pintér Irma volt színész: lényegében a magánélete is a „kollágái” között zajlott. Hiszen színész lett a testvéréből, Komlós Andrásból, sőt a férje is szakmabeli volt: Földessy Géza színész, színházi rendező és színigazgató. Nem csoda, hogy a lányuk, Földessy Margit is a színházat választotta.
Komlós Juci 1935-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színészképző iskoláját, majd a hetedik kerületi Király Színházban kezdett, de játszott Szegeden, Miskolcon, az Operettszínházban, a Művész Színházban, a Magyar Színházban, a Vidám Színpadon, a József Attila Színházban és 1965-től a Thália Színházban.
1957-ben tüntették ki Jászai Mari-díjjal, 1960-ban érdemes művész címet kapott, 1998-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, majd 2002-ben a Nemzet Színésze lett.
Habár az első magyar teleregény, a Szomszédok hozott számára elképesztő országos népszerűséget, Komlós Juci színésznőként jóval több volt, mint a sorozat Lenke nénije. A színpadon Ophélia és Polly volt és maradt, a filmvásznon pedig olyan klasszikusokban remekelt, mint az Aranyember vagy a Rokonok.
Mint korábban írtuk róla: ő volt a legmosolygósabb magyar színésznő, hiszen annak ellenére, hogy a Szomszédok egyes epizódjainak végén, a „tanulságlevonós” részben fejcsóválva belemondta a kamerába, hogy felment a tej ára megint, a nyugdíjból pedig nem lehet kijönni – és közben derűsen mosolygott. Komlós Juci arcberendezése valahogy olyan volt, hogy nem tudott nem mosolyogni akkor sem, amikor neheztelt. Mindent tudott a mesterségről, ura volt a mimikájának, de ezzel nem tudott mit kezdeni. Játszott egész életében és nagyon szeretett játszani – mitől ne mosolygott volna?
Emlékezzünk rá szeretettel és – mosolyogva…
