Olasz színdarab a zsidókat mentő Tóth Potya Istvánról és Kertész Gézáról
A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából a budapesti olasz intézetben láthatták a Compagnia Carnevale produkciójában az Il Bradipo e la Carpa (A Lajhár és a Potya) című színdarabot. A kétszereplős játékban Antonio Carnevale (aki egyben a színdarab rendezője és dramaturgja) és Riccardo Stincone alakítja Tóth Potya Istvánt és Kertész Gézát.
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke azzal vezette fel a Robert Quartarone: Két hős egy kispadon című könyvéből készült előadást, hogy sokszor halljuk: valaki mindent megtett valamiért, valakiért. „Ha mindenedet oda tudod adni, akkor a végén nem marad semmid. Aki erre képes, az ott marad az örökkévalóságban.” A budapesti Olasz Kultúrintézet vezetője, Gabriele La Posta azt mondta: ha már ezt a színdarabot elvitték valamennyi olasz tartományba, kötelességüknek érezték, hogy bemutassák Magyarországon is – írja a Telex.hu portál.
Az előadás megrázó része, amikor már a Vár alatti cellákban egymás mellé kerülnek, és csak egy vékony fal választja el őket egymástól. Kertész Géza már beteg és köhög, Tóth Potya Istvánt megkínozták a Gestapo emberei. Kertész fiatal gyerekeket látott géppuskával a kezükben a gettóban, neki annyi idős korában az életét a foci töltötte ki, nem a faji alapú gyilkolás. Nem tudja elfelejteni azt a képet. Hallgathattak volna, elfordulhattak volna, de nem tették, emlékeznek vissza. És akkor elhangzik a kérdés:
– Géza, mennyi embert is mentettünk meg?
– Túl keveset.
Tóth a darabban félig viccesen említi, hogy fogvatartói, a németek sose bocsátották meg, hogy 1921-ben 3–0-ra megverték őket a magyarok, azon a meccsen ő is ott volt a pályán.
Majd visszajön az őr, és mindketten tudják, hogy ütött az órájuk.
Hiába bíztak a szovjet hadsereg érkezésében, a háború végét már nem élhették meg. Foglalkoztatta őket a gondolat, hogy fognak-e rájuk emlékezni. Pont ez a színdarab mutatta meg évtizedekkel később, hogy mennyire.
– Jó volt melletted lenni, barátom – búcsúznak el egymástól.
A Telex.hu cikkét teljes terjedelmében ITT olvashatják. Fotó: Olasz Kultúrintézet / Chiara Stincone
