Tíz éve nincs közöttünk Bächer Iván
S máris módosítanunk kell megemlékezésünk címét: köztünk van, felejthetetlenül, de az írásaival. 2013. december 2-án hagyott itt minket, s hiánya azóta is érzékelhető, de nemcsak a mindennapokban, hanem a magyar sajtóban is…
Az itt-ott róla megjelenő írásokban gyakran olvassuk, hogy újságíró volt, pedig dehogy; Bächer Iván hírlapíró volt, amivel „csupán” azt akarjuk jelezni, hogy az internetes sajtóban, amelyben egyes portálokat csak jóindulattal lehet a sajtó körébe sorolni, ő nem találta, s nem is találná a helyét.
Hírlapíró, tárcaíró és író volt, a régi vágású fajtából, holott ő maga nem volt idős, akkor sem volt az, amikor meghalt: mindössze 56 évesen. Régi vágású volt, mert hitt a leírt szó erejében, szentségében és szépségében; régi vágású volt, mert a betű volt az éltető eleme, az írás és olvasás; s mindenekelőtt az ember.
Az emberi sorsok érdekelték leginkább, és mély, átélt, hiteles rajzokat adott az emberekről, részint a felmenőiről, részint pedig a kortársairól. Csaknem harminc kötete jelent meg, sok közülük tárcagyűjtemény volt, a Népszabadság híres Hétvége mellékletének utolsó előtti oldalán jelentek meg a tárcái hosszú-hosszú évekig.
Sokunkban tartani tudta a lelket, sokunknak emelte föl a szívét, sokunknak üzente azt: valahol fenn, vagy valahol mélyen, belül, létezik egy haza, amelynek mi mindannyian egyenlő polgárai vagyunk.
Tíz éve, hogy meghalt. De itt van velünk, s mi ott vagyunk vele abban a hazában, fönn, a magasban, s belül, legbelül, a lélekben.
(Címlapkép forrása: Bächer Ivánnak szeretettel c. Facebook-oldal)
