Menedékek 19. rész – „már a Varieté is ’túljó’ volt a zsidónak”

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE
(Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) a Pesti Izraelita
Hitközséggel (PIH) szoros együttműködésben létrehozta a Művészakciót a
fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára.
Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 534 színész, énekes,
zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott bemutatkozási lehetőséghez és így szó
szerint éltető levegőhöz. E hasábokon időről-időre bemutatok egy kis részletet
a Művészakció létrejöttéről, szervezetéről, műsoraiból, írok másfajta segítő
intézményekről és továbbra is szerepel majd egy-egy művész (vagy szervező) az
akkor és ott fellépők, kiállítók közül.

1939 januárjában az Újság
hosszú interjút közölt Keleti László színésszel, aki már ekkor nem lehetett
színész. Erről szól az interjú címe is: Színészből artista. (Az ő történetét,
beleértve az általa kiadott „Pesttől Pestig” című könyvet is, megírtam a „Zsidó
művészek a viharban” című sorozatom 45. részeként 2021 januárjában.)

Nem ő volt az egyetlen, aki ezt a menekülő utat próbálta
használni. A színészkamarai tagsággal nem rendelkező színészek egy része a
továbbiakban artistaként, vagy különböző varieték, mulatók dobogóit
felhasználva igyekezett megélni. Ennek a folyamatnak egyes elemeit kisérlem meg
felidézni, sajátos módon a szélsőjobboldali újságok, leginkább a Magyarság segítségével, amely
sajtótermékek kitartóan írtak a varietékről.

A kamara megszületésekor úgy tűnt ugyanis, hogy van még egy
kis szereplési lehetőség az oda fel nem vett művészek számára: mivel a
szórakozóhelyek – kávéházak, mulatók, varieték – nem tartoztak a kamarai
szabályozás hatálya alá. Ezeken a helyeken azok léphettek fel, akik rendelkeztek
színészszövetségi igazolvánnyal (ez 1939-ben már nem létezett), vagy
artistaigazolvánnyal.

1939 áprilisában arról tudósított a Magyarság, hogy a „keresztény magyar
artisták” sérelmes helyzetük(?) rendezésére kívánatosnak tartanák egy
artistakamara létrehozását. Ezt követően 1939 júniusában a Magyar Artista
Egyesület miniszteri biztosa el is rendelte az artisták adatainak összeírását,
annak tisztázására, hogy kik zsidók a tagok közül.

A helyzet összetettségére utal Sólyom
Janka színésznő, énekesnő példája. Őt 1938 decemberében nem vették fel a
Színészkamarába (más információk arról szóltak, hogy be sem adta az iratait). Az
ország egyik legnépszerűbb dizőze mulatókban, revükben lépett fel, amikor ez
feltűnt a Magyarságnak és 1940
januárjában cikket írt róla. Eszerint „A zsidótörvény végrehajtásának egyik
pontja kimondja, hogy hasznot hajtó rendőrhatósági engedélyt zsidó vállalat,
vállalkozó nem kaphat. Ide tartoznak az énekesek is.” Eltekintve az első mondat
zavaros fogalmazásától ez azt jelenti, hogy a zsidó Sólyom Janka kapott
engedélyt, keresztény énekesek, meg nem kaptak – érvelt a lap.

Néhány nappal később az Új Magyarság
újabb „leleplezéssel” örvendeztette meg a nagyérdeműt. Így tudósított a Kamara
Varieté műsorának egyik számáról:

„Egy időben […] divatban volt a Hacsek és Sajó szellemes duó,
de ketté kellett válniuk, mivel a dicső kettősből csak az egyiket, Herczeg
Jenőt vették fel a kamarába, a derék Sajót, vagyis Komlós Vilmost nem. A
varieté műsorán ennek ellenére szerepel a Hacsek és Sajó pár, mégpedig a
következő megoldással: a színpadon csak Herczeg Jenő látható, ő beszél és Sajó
felel – gramofonlemezről!”

(A Magyarság erről
azt a képtelenséget hozta le, hogy Komlóst egy rövidhullámú rádió
helyettesítette.)

Ezzel közel egyidőben, 1940 februárjában a Függetlenség az ellen, hogy Rott Sándor
és más zsidó szereplők színpadra léphessenek a Magyar Színházban. „Szombaton és
vasárnap tüntetően felvonult a zsidóság, mind a két nap roskadásig megtelt
nézőtér” – írta a lap. Harmadnap a rendőrség betiltotta Rott magánszámát,
valamint annak az artistacsoportnak a szereplését, ahol a megengedett
arányszámnál több zsidó lépett fel. Majdnem kivétel nélkül zsidók voltak a
táncszámokat előadó görlök is, akiknek fellépését szintén betiltották.

Ezt a szálat felkapták más
szélsőjobboldali lapok és egész cikksorozat jelent meg a varietékben
lehetőséget kapott zsidó színészekről. Következett a Sorakozó című lap 1940 júniusában:

„A
varietékre szóló rendőri engedély tánc-, dal-, szavalat előadását engedélyezi.
A kamara elhagyására kényszerült zsidók, mint artisták a varietékből csináltak
szószéket a kamara színházaiból mindinkább kiszoruló agitációnak. Ezt
kategorikusan be kell tiltani.”

Augusztusban
az Új
Magyarság vette át az artista téma
stafétabotját. A célszemély ismert színész, Salamon Béla volt.

„…
a lista egyre bővül, amint az kitűnik az alkonyati kurír legutóbbi számából,
amelynek színházi rovatában olvassuk, hogy sikerült Salamon Bélát becsempészni
a színpadra, mint artistát.”

A
leginkább támadott színterek a Royal Varieté és a Kamara Varieté voltak. 1941
márciusában a Magyarság találta meg a következő okot:

„A
közelmúltban már annyira
elzsidósodott a Royal Varieté,
hogy egy-egy hónapon keresztül szerepeltették a zsidóság elsőszámú közkedvenceit, Bársony Rózsit és Dénes
Oszkárt, a drogista segédből lett sodródó művészt.”

Bársony
Rózsival 1955 januárjában egy hosszú interjút közölt az Új Kelet . Erre a periódusra így emlékezett a művésznő:

„1941-ben
Kiss Ferenc úr és társai eltiltották a színészeket a játéktól. Én még egy ideig
felléptem a Royal Varietében, ahol csak énekelnem és táncolnom volt szabad, de
egy szót sem ejthettem ki a számon, mert az már ’színészet’ lett volna. Azután
már a Varieté is ’túljó’ volt a zsidónak és én ápolónő lettem a Wesselényi
utcai zsidó kórházban.”

1942-ben a mulatókban,
vendéglátóhelyeken fellépő zsidó művészek előtt e kiskapu is bezárult: a
belügyminiszter elrendelte, hogy a varietékben „kuplékat, vagy a színművészet
körébe tartozó szólószámokat csak a színművészeti kamara igazolt tagjai
adhatnak elő”.

Bármennyire
is csak esetleges adatokkal szolgálhatok az 1939 és 1944 közötti varieté-világ
menedék jellegéről, bizonyosnak tűnik, hogy akiknek sikerült egy-egy évadra
ezen intézmények segítségével színpadra lépniük, azoknak ez nagyon sokat
jelentett. A különböző, a színházi fellépést pótló menedékek működtetésének egyik
fontos tanulságát éppenséggel egy szélsőjobboldali lap, a Sorakozó fogalmazta meg még 1940-ben, persze a maga módján,
némi mélabúval:

„Gyönyörű
példával szolgál a hitközség a Turulnak rendezésre is. Nem potyajegyesek és
vatta ül a széksorokban, hanem fizető közönség. Itt nincs urambátyám és
kérlekalássan, itt nincs képviselői szabadjegy, itt fizet az, aki a széket
elfoglalja. Mert az előadás harc az idegenek ellen az ötezeréves szellem
győzelméért. A harc pedig pénzbe is kerül. A közönség tehát fizet, a színészek
keresnek, pedig szegénykéket a szigorú törvény állástalanokká tette.”

Képek:

1.) Keleti
László: Pesttől Pestig. Magánkiadás, 1941(?).
2.) Sólyom
Janka fotója. Magyar Színművészeti Lexikon.
3.) Hacsek
és Sajó. Népsport.
4.) Rott
Sándor. OSZMI Archivum
5.) Bársony
Rózsi és Dénes Oszkár. Wikipédia.
6.) Royal
Varieté színlap. Kecskeméti Katona József Múzeum.
7.) Kamara
Varieté színlap. Kecskeméti Katona József Múzeum.

---

---