Mit tanulhatunk Ábrahámtól? – Megjelent a Sófár szeptemberi száma
Megjelent a Nyíregyházi Zsidó Hitközség Sófár című lapjának szeptemberi száma, amelynek címoldalán a nagy ünnepekre való készülődés jegyében Vári György remek írását olvashatjuk Az őszi ünnepek elé: mit tanulhatunk Ábrahámtól? címmel. A Kertész Gábor által szerkesztett lapban megemlékezést olvashatunk a nemrég elhunyt Leitner Dávidról; Bodnár Eszter a judaizmusról szóló írásában a zsidó naptárról ír; a szabolcsi zsidó művészekről szóló sorozatban pedig a Füredi-féle zenedéről van szó.
– Miért olvassuk Újév napján Ábrahám rémes történetét a fia feláldozásának szándékáról? Miért van egyáltalán ilyesmi a Bibliában? – teszi föl a kérdést írása elején Vári György, majd a szövegben rámutat: Ábrahám nem csak mindennél jobban, a saját életénél is jobban szereti Izsákot, de ő az, akiben Isten iránta tanúsított hűsége testet öltött, bizonysággá lett. Ha Isten „visszakéri”, azt is tudatja, hogy többé nem hűséges Ábrahámhoz. Az Isten és ember közötti, a zsidó hit és remény lényegét jelentő szövetséget bontja fel. Mit tesz Ábrahám, amikor az őt elhagyó Isten irtózatos kívánságát teljesíti, hogy a fiát, az egyetlenét, akit szeret, Izsákot, aki végső soron tegnap született, feláldozza?
Mint Vári írja: Ábrahám úgy döntött, hogy akkor is hűséges marad Istenhez, ha Isten elhagyja őt. Ezt, az Isten általi elhagyatást azóta is számosan megtapasztaltuk, megtapasztalták. Elrejtette előlünk Isten az arcát. A világtörténelem számtalan irtózatos pillanatában számtalan társunk érezhette úgy, hogy Isten nem figyel rá. Személyes életünk súlyos pillanataiban is érthető, ha így éreztünk. De Ábrahám életének értelme nem az volt, hogy Isten szereti őt, hanem az, hogy ő szereti Istent. A feltétlen hűséget nem befolyásolja a másik viszonzása.
Az idén július 27-én 93 éves korában elhunyt Leitner Dávidról is megemlékezik a Sófár, a cikkben ezt olvassuk: Alijázása után nem sok idő múlva kezdte el különös megemlékezését a holokauszt áldozataira: minden év január 18-án, a haláltáborból való elindulásuk napján falafelgolyókat evett. Ez a személyes kezdeményezés idővel mozgalommá nőtte ki magát, s „Dugó hadművelet” néven nemcsak Izraelben, de Izraelen túl is követik Leitner Dávid példáját. Legyen áldott az emléke! (Az említett Dugó hadművelet elnevezésének eredete, hogy ez volt Leitner Dávid beceneve.)
Bodnár Eszter a Judaizmus dióhéjban című sorozatának 9. részében a luách-ról, azaz a zsidó naptárról ír. Mint cikkében olvassuk: a luách az ókori Keleten született, és kisebb-nagyobb eltérésekkel átvette a Mezopotámiában már kialakult és használatos naptári rendszert. Így például a holdhónapok használatát, a 13. hónap alkalmazását és a 19 éves ciklust. Ez a naptár a többi keleti nép naptárához hasonlóan elsősorban a természet és az évszakok változásait vette figyelembe, melynek a földművelésben és az állattenyésztésben meghatározó szerepe volt. Ezért aztán a természeti jelenségek, a Föld, a Nap és a Hold periodikus váltakozásai adták meg e rendszer szabályosságát.
A Sófárban az idézett cikkeken kívül számos más érdekesség is olvasható, ajánljuk figyelmükbe!
(Címlapkép: Izsák feláldozása. Charles Levasseur metszete Michelangelo festménye alapján)
