Néhány napos kisbaba mentése zsidó szervezetek összefogásával
A hazai zsidó szervezetek egy hét alatt – idegen nyelveket beszélő segítők, önkéntesek bevonásával – személyes jelenlétet építettek ki Záhonyban, valamint a Keleti- és a Nyugati Pályaudvaron. A krízisvonalak ismét élnek, a háttérben a Szövetségünk szociális és kommunikációs szakmai stábja is bekapcsolódott a munkába. A tegnapi nap egyik nagy sikere egy néhány napos kisbaba és Ukrajnából menekült zsidó szüleinek biztonságba helyezése volt.

A koronavírus-járványban edződött Mazsihisz-BZSH krízismenedzsment csoport eredetileg február 24-re tervezte azt az online összejövetelt, amelyen a lecsengő ötödik hullám tapasztalatait összegezték volna, azonban az élet teljesen átírta a terveket: az új krízis, az orosz invázió ukrajnai megindulása miatt ismét az aktív tervezés fázisába kellett lépni.
A zsidó szervezetek (Mazsihisz, JDC, JCC, JAFI, WJC, Izraeli Nagykövetség) összefogásával egy hét alatt személyes, idegen nyelveket beszélő segítő jelenlét épült ki Záhonyban, valamint Budapesten a Keleti- és a Nyugati pályaudvaron. A krízisvonalak ismét élnek, a háttérben a Szövetség szociális és kommunikációs szakmai stábja is bekapcsolódott a munkába.
Az újszülött kisfiú az édesapjával a Bethesdában
Az Ukrajnából érkező menekültek megsegítése közepette a krízismenedzsment tájékoztatást kapott arról, hogy egy 3 napos újszülött és zsidó szüleinek mentése érdekében is mozgósítani kell az akcióban résztvevőket. A krízismenedzsment koordinálta a család Budapestre érkezését: a majdnem 16 órás utazás alatt a szakmai stáb biztosította a család lakhatását, majdani ellátását, továbbá a Mazsihisz szakmai partnere, a Bethesda Gyermekkórház felkészülve várta a gyermek és anyukája érkezését.
A kórházban már a menekítés személyes koordinátora és egy tolmács várta a családot. Tegnap este 7 órakor érkezett meg a család a Bethesda kórházba, amely az újszülött kisfiút további megfigyelésre felvette az édesanyával együtt. A kórházi ellátás után a család Izraelben fog új életet kezdeni!
Am Israel hay!

Az ukrán menekültekkel kapcsolatos segítségnyújtás során a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködő partnerei a Joint Distribution Comitee (JDC), a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC), a Jewish Agency for Israel (Szochnut), a JCC Budapest-Bálint Ház, valamint Izrael Állam budapesti nagykövetsége.