Purim: a magányosság legyőzése, az egymásra találás ünnepe
A történet zsidó szereplői távol élnek a hazájuktól, szétszórva a perzsa birodalomban, Eszter elszigetelten él a családjától, a népétől a palotában és elszigetelve él a férjétől is, nem léphet be hozzá. Nehéz kapcsolatot tartania még a királynak is népeivel. Magunkra ismerünk?
Eszter királyné árvalány volt, nem a szüleivel nőtt fel. A magány, a megfosztottság, a neki legkedvesebbek közelségének hiánya alapélménye volt. Amikor a palotába került, még Mordehájjal is csak igen körülményesen érintkezhetett, az egyetlen emberrel alighanem, akit tényleg szeretett, akiben bízott. Ahogy Mordehájtól is elszakították őt, a nevelt lányát.
Eszter nem kapott semmilyen érzelmi közelséget eddigi, csonka családjáért cserébe, a királyhoz, Áhásvéroshoz még csak be sem léphetett, amikor nem hívták. Most, amikor lassan egy éve élünk kényszerű izolációban, megtapasztaljuk, amire máskor nem is gondolunk, milyen végtelen magány vette körül ennek a történetnek a főhőseit. Nem csak őket, de az aludni képtelen királyt is, akit főembere, Hámán manipulál, aki boldogtalan a legvidámabb lakoma közepén is, ha nem „oszthatja meg” Vástinak, Eszter elődjének szépségét ivócimboráival: mennyire érzelemhiányos, üres élet ez. A király is magányos a palotában a maga szobájában, Eszter is, Mordeháj is. Nagyon pontosan értjük.
Ezért fontos Mordeháj hűsége a királyhoz, akit Hámán mellett csak további összeesküvők vesznek körül. A bizalmatlanság, az érzelmi távolságtartás drámája ez. Mordeháj hűségéről szintén elfeledkezik mindenki, az álmatlan Áhásvéros „fedezi fel” újra önzetlenségét. És ez a remény első pillanata.
Aztán Eszter kockázatvállalása: népét, amelytől távol él, megvédi azzal, hogy belép a királyhoz engedély nélkül. Kapcsolatot teremt. A király pedig örül neki, mert szereti őt. Az egymásra találásunk minden Hámán bukásának kezdete.
A birodalom zsidói addig, amíg nem találnak egymásra, nem tudnak védekezni sem. Aztán győznek.
A történet idén azt kéri tőlünk, hogy őrizzük meg a kapcsolatainkat, mert a járvány pusztító hatásai közül ez az egyik legsúlyosabb. Az elszigeteltségünk erősödése.
Ne felejtsük el egymás arcát, gesztusait, mozdulatait. Ne szokjuk meg, hogy így élünk, mert így nem szabad és nem is lehet élni. Nem jó az embernek egyedül, tanítja bölcsen a Tóra.
Jövőre együtt. Jövőre a zsinagógákban, az utcákon, az otthonokban, a kávéházak teraszain. Találkozunk.
