Hogyan alakul a hagyomány, avagy a mai purim keletkezéstörténete
A Purim története címszavakban az ókortól napjainkig címmel ad tanulságos áttekintést az ünnep keletkezéstörténetéről a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár aktuális pénteki magazinja. Büszkeségre ad okot, hogy a purim ünnepének népszerűségét már Josephus Flavius is említi a polgári időszámítás szerinti I. században!
1.
I.e 125 körül – először említtetik „Mordeháj napja”-ként Ádár 14. a Makkabeusok II. könyvében, amely a katolikus bibliai kánonnak része, a zsidónak viszont, mókás módon, nem. Ekkor tehát már, legalább némely közösségekben, ünnepelték.
2.
Flavius Josephus szintén említi, immár az időszámítás szerinti első században, népszerű ünnepként.
3.
Ugyanakkor a Holt-tengeri tekercsek között nem maradt fenn egyetlen példája sem az Eszter könyvének, ez a közösség, úgy tűnik, nem tekintette kánoni könyvének.
4.
A Misna szerint viszont a Bár Kohbá-felkelés (II. század első fele) óta immár micvá, vallási előírás felolvasni a könyvet Purimkor, ezt a Misna kötelezővé teszi.
5.
A Talmud újabb micvát tesz hozzá a felolvasáshoz: ajándékot kell adnunk a szegényeknek. Ez ugyan szerepel már magában az Eszter könyvében is, de utólagos betoldás gyanúját veti fel, hogy a könyvnek feltehetően az időszámítás előtti második században készült görög fordításában (a Septuaginta-fordításban) még nem szerepel ez a rendelkezés.
6.
Eszter böjtjéről először a hatodik században esik szó. A zajszint jelentékeny megemelése Hámán nevének említésekor pedig már a kései középkor hozzájárulása. Ez az ebből időből való nyugat-európai rabbiknál, a toszafistáknál jelenik meg.
7.
A beöltözésre, a „jelmezbálra” még valamivel később találunk rá először Itáliában, a korai reneszánsz idején és azóta ez is egyre népszerűbb.
8.
A híres askenázi „purimspiel”, a karneváli színjáték már bőven a modernitás, a 18. század terméke.
9.
A karneváli hagyomány szekuláris folytatása a későbbi Izraelben először 1912-ben megrendezett „adlojádá” – utcabál. Az ád lo jádá héberül azt jelenti, amíg nem tudja. A Talmud jól érthetően híressé váló mondatára utal, amely szerint addig érdemes boroznunk ilyenkor, amíg nem tudunk különbséget tenni a derék Mordeháj és a gonosz Hámán között. És 1912, az első ádlejádá-ünnep éve épp az az év, amelynek Purimján Henrietta Szold megalapítja a Hádásszát. Hogy minden együtt legyen.
(Címlapkép: Eszter Ahasvérus előtt, Franc Kavčič festménye, 1815)
(Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár/Haaretz)
