„Kína nagyon komolyan veszi Izraelt”
Tegnap Reuven Rivlin köztársasági elnökkel és Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel tárgyalt Izraelben a Kínai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese. Szóba került a két ország közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötése is, amely mindkét felet lelkesíti.
kina_izrael.jpg
Reuven Rivlin és Liu Yandong. (A fotó eredeti forrása)
Liu Yandong miniszterelnök-helyettes Reuven Rivlinnel tárgyalva a két nép közötti sorsközösséget hangsúlyozta: mindkét népet üldözte a fasizmus és a zsidók és a kínaiak sok esetben önzetlenül segítették egymást.
Yandong elragadtatottan szólt Izrael gazdasági eredményeiről is, mint mondta, a legmelegebb érzésekkel tért vissza 2014-es látogatása után. Szerinte Izrael a Közel-Kelet fontos és kivételes országa, amelyet Kína „nagyon komolyan vesz”.
Számos területen kívánja a két ország tovább erősíteni a közöttük fennálló gazdasági együttműködést és mind Yandong, mind Netanjahu miniszterelnök lelkesen szólt a Kína és Izrael közti szabadkereskedelmi egyezmény tervéről is, amely szerintük mindkét országnak hasznára válna.
„Együttműködésünk iránya nagyszabású közös projektek felé mutat” – összegezte Kína miniszterelnök-helyettese.