Száz éves korában meghalt Elvis Presley szabója
Joseph Sher Lengyelországból származott, a Holokauszt kevés számú lengyel túlélőinek egyike, aki 1949-től élt New Orleansban.
Szüleit és lánytestvéreit meggyilkolták a nácik Treblinkában, ő és felesége túlélték a háborút. Megismerkedésük történetéről is beszámol Sher egy hosszú, túlélése történetét elmesélő interjúban: leendő társa először a húgát pillantotta meg az utcán és azzal szólította meg a feltűnően szép fiatal lányt, hogy nincs-e véletlenül egy hasonlóan jóképű bátyja: éppen volt.
Gyermekük egy átmeneti táborban látta még meg a napvilágot, 1949-től telepedtek le New Orleansban. Sher, ahogy régen tervezte, a szabómesterséggel kereste a kenyerét, amelyet még édesapjától tanult Lengyelországban, olyan kuncsaftjai akadtak idővel, mint Fats Domino és Elvis Presley.
A ’90-es években vonult vissza, utolsó évtizedeit egy New Orleans-i szociális otthonban töltötte. Ő volt a legidősebb new-orleans-i holokauszt-túlélő, a helyi túlélők közösségének vezetője.
Száz éves korában érte a halál, csütörtökön.