Breaking: Kinevezték az első ortodox női rabbit
Ausztráliában, a melbourne-is Shira Hadasha ortodox zsinagógában dolgozhat májustól egy ideig rabbiként Lila Kagedan, a Yeshivat Maharat egykori hallgatója.
A rendkívül tanult és sokoldalú Kagedan az első olyan végzőse a női vallási vezetőket képező, Avi Weiss „nyitott ortodox” rabbi által 2009-ben alapított new-yorki Yeshivat Maharatnak, akit rabbiként avattak és öntudatosan rabbinak is nevezi magát annakl ellenére, hogy az amerikai ortodoxia vezető vallási testületei ezt határozottan megtiltották.
A rabbinő májusban érkezik a melbourne-i ortodox közösségbe, ahol tanít majd, közösségi eseményeken vesz részt és előadásokat tart, a közösség vezetője jelezte, hogy nagyon izgatottan várják, mint mondta, itt a helye, a zsinagóga ugyanis egyszerre mélyen tradicionális szellemű és elkötelezett a nők teljes vallási egyenlősége iránt.
Az ortodoxián belül is egyre komolyabb vitákat gerjeszt a nők jogainak kérdése.
Kagedan januárban azt nyilatkozta, hogy tudja, milyen nehéz változtatni: régóta megszoktuk szerinte, hogy egy férfi képét és kinézetét társítsuk a rabbi szóhoz.
Könnyen lehet azonban, hogy ez lassan megváltozik.