Török belügyminiszter: azonosították az isztambuli merénylőt
DNS-minta alapján minden kétséget kizáróan azonosították a merénylővel együtt öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos bombatámadás elkövetőjét – jelentette be Efkan Ala török belügyminiszter vasárnap sajtótájékoztatón.
Mehmet Öztürk 1992-ben született a délkelet-törökországi Gaziantep városban. Megállapítottuk, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezettel állt kapcsolatban – hangsúlyozta a belügyminiszter.
Hozzátette: a fiatal férfi nem szerepelt sem a rendőrség, sem a csendőrség körözési nyilvántartási rendszerében. Az elkövető és az IÁ közötti kapcsolat feltárásáról folytatódik a nyomozás. A szombati támadással összefüggésben eddig 5 embert vettek őrizetbe – közölte Efkan Ala.
Szombat délelőtt öngyilkos merénylő robbantott Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében található a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). Az öngyilkos merénylő négy ember életét oltotta ki, közülük három izraeli állampolgár. Az egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy a robbantás 36 sebesültje közül 12 részesül még kórházi ellátásban, közülük négy állapota súlyos.
A Dogan török hírügynökség értesülései szerint Öztürk 2013-ban elhagyta szüleit, eltűnt, amit családja jelzett is a hatóságoknak, állítólag Isztambulba ment.
A Habertürk török lap rendőrségi forrásokra hivatkozva vasárnap arról írt, hogy Mehmet Öztürköt a térfigyelő kamerák felvételei alapján felismerte apja, akit a támadás végrehajtójának azonosítása érdekében a hatóságok a délkelet-törökországi Gaziantep városból szombaton Isztambulba szállítottak. Később a családhoz eljuttatott képsoroknak köszönhetően a rokonság többi tagja is megerősítette az elkövető személyét. A DNS-tesztet ez után készítették el.
Öztürk édesapja a Vatan című napilapnak azt nyilatkozta, hogy fia hosszú ideje eltűnt, a merénylet előtt azonban Isztambulból még felhívta őt telefonon. Az újság értesülései szerint a férfi fémgolyókkal kevert TNT robbanóanyagot használt a robbantáshoz.
A török hatóságok a hét végén Ankarában és Isztambulban is fokozták a biztonsági intézkedéseket a kurd tavaszünnep, a március 21-én beköszöntő newroz közeledtével, amelyet a törökországi kurdok hagyományosan nemzeti azonosságuk megerősítésére használnak, jogaik bővítését követelve. (MTI)