Mától tartja rendkívüli közgyűlését a Zsidó Világkongresszus Buenos Aires-ben
A háromnapos találkozón a világ összes zsidó közössége képviselteti magát, a magyar delegációt Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnöke vezeti. Az 1936-ban Genfben alakult szervezet a világ zsidó ernyőszervezete, világszerte 100-nál is több ország hitközségeit és szervezeteit tömöríti.
Az argentin fővárosban megrendezendő Zsidó Világkongresszus (ZSVK) közgyűlésén mintegy négyszáz közösségi vezető vesz részt. A MAZSIHISZ hat fős küldöttségének fele a közösség fiataljai közül került ki.
A Rendkívüli közgyűlésen várhatóan módosítják a szervezet alapszabályát, egyeztetnek a zsidó közösségek előtt álló lehetőségekről és kihívásokról, valamint megemlékeznek az argentin zsidó közösség elleni 1994-es terrortámadásról, melynek elkövetőit a mai napig nem vonták felelősségre.
A szervezet tegnap esti díszvacsoráján megjelent Ronald Lauder, a ZSVK elnöke és Mauricio Macri, Argentína tavaly év végén megválasztott elnöke, aki külön üdvözölte az érkező delegáltakat és az 1994-es Buenos Aires-i terrorakció elkövetőinek kézre kerítésére tett ígéretet.