Izrael-párti és zsidózó amerikai elnökök
Az amerikai elnökválasztási kampányban ismét lépten-nyomon előkerül a kérdés, melyik elnökjelölt milyen viszonyra törekedne Izraellel.
Donald Trump azzal okozott botrányt, hogy, mint mondta, semleges közvetítőként lépne fel a palesztin-izraeli viszálykodásban, egy friss izraeli közvéleménykutatás szerint többen támogatják Izraelben, mint az Izrael mellett tűzön-vízen át kiálló Hillary Clintont. Az elnökök listázása azon az alapon, melyikük mennyire támogatta Izraelt, gyakori játéka az amerikai zsidó sajtónak. Bemutatunk pár érdekességét.
Az Izrael-pártiságot mérő összeállításokban, például az erősen jobboldali, önmeghatározása szerint is „politikailag inkorrekt” ortodox-cionista Jewish Press listáján előkelő helyeken szokott végezni Richard Nixon, akinek számos antiszemita megjegyzését ismeri a nemzet. Fontos állami posztokra, mint jelezte, nem szívesen nevezne ki zsidókat, mivel szerinte „van már belőlük így is elég”, bár megjegyzi azt is, hogy ha egészen kiváló jelölt akad, akkor akár lehet zsidó mégis.
Voltak is igencsak befolyásos zsidók Nixon környezetében, elég csak Henry Kissingerre utalni.
Harry Truman naplóiban megjegyzi, amikor az Exodus-hajó ügyében próbálnak közbenjárni nála, hogy a zsidók önzőek, más szenvedése nem fáj nekik, csak a saját bajukkal vannak elfoglalva. Mindezt két évvel a második világháború vége után. Truman elnöksége alatt született meg ugyanakkor a modern Izrael állama.
Az egyik legnagyobb és legprogresszívebb amerikai elnök, Franklin Delano Roosevelt (képünkön) szintén sokallotta a zsidók számát a kormányzati és állami döntéshozói helyeken, elnöksége alatt nem is akadt belőlük túl sok. Mégis meglévő, tekintélyes zsidó bizalmasai pedig, ritka és fajsúlyos kivételektől eltekintve, nem hoztak szóba zsidó témákat, efféle kérdésekben igyekeztek nem gyakorolni nyomást az elnökre.
fdr_Froosevelt_e1374067771789.jpg
Így volt ezzel Nixon tanácsadója, Kissinger is, aki egy ízben egyenesen azt tanácsolta az elnöknek, hogy ne foglalkozzon azzal, mi történik a szovjet zsidósággal, bármi is a sorsuk, az nem Amerika ügye.
Ezzel szemben a szintén a leghaladóbb elnökök között számon tartott Woodrow Wilson, aki kétségkívül rasszista volt az afrikai-amerikai közösséggel szemben – emiatt mostanában sokan kezdeményezik életművének részleges átértékelését – lelkes zsidóbarátnak mutatkozott: nemrég múlt 100 éve, hogy kinevezésre javasolta a Legfelsőbb Bíróság első zsidó tagját és az ő elnöki periódusa alatt született a híres Balfour-nyilatkozat is a cionisták törekvéseinek, egy Palesztinában létesítendő zsidó nemzeti otthon létrehozásának támogatásáról.
