„…de a hetedik napon legyen nálatok szentség, a szombati nyugalom az Örökkévalónak…”
Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:15 óra, az ünnep kimenetele: 18:20 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:20 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Vájákhél” (Mózes 2. 35:1-38:20.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Vájákhél hetiszakasz sajátossága, hogy számos olyan mondattal találkozunk benne, melyek ismerősek lehetnek az elmúlt hetek párásáiból, a Tóra mintegy önmaga ismétléseként hosszan leírja, hogyan valósította meg Mose rábénu a Miskán építésének terveit.
A Tóra világossá teszi, hogy egy terv – hangozzon bármennyire meggyőzően is – pontosan annyit ér, mint amennyit végrehajtunk belőle, ha egy jónak tűnő elképzelést nem ültetünk át a gyakorlatba, akkor olyan, mint ha meg sem született volna.
Becálél, a Miskán építésének irányítója képes volt arra, hogy ne csak jó ötletekkel álljon elő, hanem „végiggondoljon terveket” (35:32), talán valamennyi érdeme közül ez volt a legjelentősebb.
Bár elsősorban a Miskán építésének parancsba adása okán hívja egybe Mózes Izrael közösségét, de mondandóját a szombat törvényével kezdi. Bölcseink szerint már a szidra első mondatának második fele is összefügg a szombat előírásainak betartásával. Így hangzik: „ezek azok a dolgok, amelyeket parancsolt az Örökkévaló, hogy megtegyétek azokat”.
Mesterek szerint az „azok a dolgok” kifejezés arra a harminckilenc munkafolyamatra utal, melyek a Hajlék elkészítéséhez voltak szükségesek. A pászuk világossá teszi: bár állandó kötelességnek számított, hogy Szentélyt építsenek őseink (2Mózes 25:8.) „És készítsenek nekem Szentélyt, hogy köztük lakozzam”), de szombaton e tevékenységtől is tartózkodni kellett. Isten, Izrael és a szombat viszonyáról mondja a midrás: „Hárman tanúi egymásnak: Izrael, a szombat és a Kádos Báruh Hu. A Kádos Báruh Hu és Izrael tanúsítják: a sábát a nyugalom napja, Izrael és a szombat tanúsítják, hogy a Kádos Báruh Hu egy, a Kádos Báruh Hu és a sábesz együtt tanúsítják Izrael népének egyedi voltát”.
„És elkészítette Becálél a ládát sittimfából…” (37:1). A Talmud (Bráhot 55a) különleges tudást tulajdonít Becálél-nek: „Rabbi Jehuda mondta Ráv nevében: Becálél tudta, hogyan kell összekötni a betűket, melyekkel ég és föld lett teremtve. Itt írva van: „megtöltötte őt Isten szellemével, bölcsességgel, értelemmel és tudással” (2Mózes 35:31), és írva van ott (Mislé 3:19): „az Örökkévaló bölcsességgel alapozta a Földet, alapított értelemmel eget”.
Bölcseinknek feltűnt, hogy Becálél neve csak a frigyláda készítésekor van kiemelve. Vajon miért nincs említve egyszer sem a többi, ugyancsak általa elkészített tárgy kapcsán?
Rabbi Simson Rafael Hirsch szerint a többi eszköz alkotásánál Becálél inkább a munkálatok irányítójaként szerepelt, míg a frigyládát egyedül készítette. Miként a Zohár írja: „Mivel Ő őrizte a szövetséget, osztályészül jutott számára a frigyláda”.
Más vélemény szerint a többi tárgyat az első Szentély pusztulása után másodszor is elkészítették, azonban a frigyládát nem. A pusztulás előtt Josijáhu elrejtette a kőtáblákat tartalmazó frigyládát, és nem készítettek helyette másikat, vagyis egyedüli és megismételhetetlen volta miatt hangsúlyozta e helyen a Tóra az alkotó nevét.
„Mózes egybegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét…” Bölcseink elgondolkoztak, hogy miért kellett „Izrael fiainak egész közösségét” összehívni?
Elsősorban azért, mert a párásában foglaltak érvényesek voltak Izrael népének minden tagjára, hiszen a Hajlék, népünk első szellemi központja megérdemelte, hogy ne csak kiválasztottak, hanem a teljes közösség „első kézből” hallja a rá vonatkozó előírásokat.
Két fontos, ki nem mondott körülményről nem szabad elfeledkeznünk: egyrészt a megjelentek nem azért jöttek, hogy elmondják a véleményüket, pedig biztosan rendelkeztek ilyennel, de talán bölcs belátással is, amely azt mondatta, hogy Mózes és Becálél azok, akik valójában értenek a dologhoz, nem pedig ők.
A másik: az eseményre 2449. Tisri 11-én került sor, vagyis a történelem első Jom Kippurjának másnapján, amikor még/már a zsidó vezetőknek egyértelmű volt, hogy újrakezdés csak úgy lehetséges, ha létrejön egy szellemi központ.
(2Mózes 30:13-15) alapján bölcseink szerint tórai tevőleges parancs volt minden évben félsekelt adni a Szentély javára. Amióta nincs Szentély, csak emlékezni tudunk a micvára, viszont a zsidó emlékezetet tevőlegesség jellemzi ebben az esetben is.
A félsekelre való emlékezés legkorábbi forrása a Maszehet Szofrim (21:4), amely kimondja: „Ádár elsején kell megtenni a sekelekre vonatkozó bejelentéseket…és minden zsidónak oda kellett adni a félsekelt Sábát Záhor előtt. Nem volt szabad azt mondani, hogy engesztelés céljából hozták, hanem (kizárólag) adományként. Ezeket (az érméket) arra használták, hogy vízzel és étellel lássák el szegény testvéreiket.
Az a követelmény, hogy ne engesztelésként beszéljenek a félsekelről, utal arra az elképzelésre, hogy a félsekel engesztelést hoz a zsidó népnek, azáltal, hogy abból finanszírozták az oltáron bemutatott közösségi áldozatokat. Annak hangsúlyozásával, hogy nem szabad azt mondani, hogy pénz engesztelést szolgál, arra utalunk, hogy a pénz nem az „igazi” félsekel, amit az áldozatokra használtak, hanem csupán egy adomány, cedáká-célból.
Számos pajszek tiltotta, hogy az emberek e pénzt, mint „zéher lámáhácit hásekel” (a félsekelre való emlékeztető) adják, nehogy a felajánlók „félsekel gyanánt” adják, mert az a Szentély számára van elkülönítve, és ezáltal tilos lenne a pénzt más célra használni.
A szatmár rebbe tanítása régi zsidó gondolatot elevenít fel, miszerint a közösség profitját vissza kell forgatni az oktatásba.
A Miskán építéséhez szükséges felajánlások kapcsán írja a Tóra: „A munkaanyag elég volt minden munkához, hogy elkészítsék, és még maradt is” (36:7). A rebbe kérdései így szóltak: „elég volt” vagy „még maradt is”? Ha maradt, akkor Isten miért késztette Izrael népét, hogy az elégségesnél többet hozzanak?
Általánosságban azt mondják bölcseink, hogy Isten nem tesz céltalanul csodákat. És a válasz: a midrás szerint Mózes megkérdezte, hogy mi legyen a megmaradt anyagokkal? Az Örökkévaló válaszolt: „készítsetek otthont a parancsolatoknak”!
Egy kommentár szerint ez a jesiva építésére vonatkozik. Miért kellett jesivát építeni a Hajlék mellé? A szatmár rebbe szerint azért, mert a Hajlékban találkozhatott az ember a Sehiná-val, ez pedig előkészületet igényelt, ami nem lehet más, mint a Tóra tanulmányozása.
A Miskán (és a zsinagóga) csak akkor tudja betölteni a szerepét, ha a mellette nyíló ajtó a jesiváé. Így az elhozott anyagok csak akkor és azáltal lettek elégségesnek nyilvánítva, hogy maradt belőlük a jesiva (vagy óvoda, iskola, tanház, egyetem, múzeum) építésére is.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
