Hatalmas siker: Oscar-díjas a Saul fia
„Az emberiség legsötétebb óráiban is van bennünk egy hang, ami segít abban, hogy emberek maradjunk. Ez a film ebben reménykedik.” Ezekkel a szavakkal vette át Nemes Jeles László a magyar filmgyártás történetének harmadik Oscar-díját.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriában 1982 után ismét magyar nyertest ünnepel az Amerikai Filmakadémia, Oscar-díjas a Saul fia! Nemes Jeles és a Saul fia végigtarolta a cannes-i világpremier óta a díjszezont, és most végre a papírforma is velünk volt, így a menetelés az Oscar-díjig vezetett. Másodszor nyert magyar játékfilm Oscar-díjat!
Nemes Jeles meghatódottan vette át az elismerést, beszédében alkotótársainak, a film főszereplőjének, Röhrig Gézának, az amerikai forgalmazó Sony Pictures Classics-nak, valamint Magyarországnak köszönte meg a díjat, amely lehetővé tette a film elkészítését. – A legsötétebb órákban is megszólal bennünk egy hang, amely segít embernek maradni. Ez a film is ebben reménykedik – mondta Nemes Jeles László.
***
Hatalmas örömmel fogadták a Saul fia alkotói a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Ezt Sipos Gábor, a film egyik producere mondta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban véget érő Los Angeles-i díjátadó gála után az MTI-nek. „Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az eltelt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték” – idézte fel a producer.
A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, többtucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban. Sipos Gábor a rendező köszönőbeszédéről szólva elmondta, hogy Nemes Jeles László röviddel a díjátadók előtt szokta végiggondolni, hogy mit fog mondani. „Ebben a pillanatban mindent jelent ez a díj, a mai nap az ünneplésé” – fűzte hozzá a producer.
A díjra az egész ország büszke lehet
Óriási sikernek nevezte Andy Vajna, hogy magyar alkotás kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László rendezése „a bemutatója óta eltelt kilenc hónapban elképesztő világhírre tett szert” – fogalmazott a filmügyi kormánybiztos az MTI-hez eljuttatott közleményében, hozzátéve, hogy az Oscar-díjra nemcsak az alkotók és a magyar filmes szakma, hanem az egész ország büszke lehet.
„Örülök, hogy ennek a sikernek mi is részesei lehetünk. Nemes Jeles László története arról szól, hogy ha van egy jó ötleted, és hajlandó vagy érte keményen dolgozni, akkor neked is sikerülhet” – írta.
Toronymagasan emelkedett ki a Saul fia
Bár az idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt alkotások mindegyike fontos kérdéseket és aktuális problémákat tárgyalt, a Saul fiát toronymagasan emelte ki a mezőnyből az általa beszélt nyelv újszerűsége – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Réz András filmesztéta.
Hozzátette: szerinte az idei Oscar-jelölt filmek általánosságban nagyon kevés izgalmat tartogattak, sok „kicsit középszerű, egydimenziós” alkotás versenyzett az elismerésekért. „Ha belegondolunk, hogy jövő ilyenkor hányan fognak emlékezni az idei díjazott filmekre, én nem vagyok túl bizakodó. A Saul fiát tekintve azonban bizakodó vagyok” – fogalmazott Réz András, aki szerint a magyar film „valami olyasmit csinált, ami szinte megismételhetetlen”.
A filmesztéta többek között méltatta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat elnyerő Spotlight – Egy nyomozás részletei című alkotást is: a sajtó bátorságáról, a nyilvánosság értékéről szóló filmről elmondása szerint Magyarországon kevesen gondolhatták, hogy győztes lesz.
Orbán Viktor: A magyar film nagy napja
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Facebook-oldalán reagált arra, hogy Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben. „A magyar film nagy napja. Mindenkinek köszönjük” – olvasható a bejegyzésben, amelyben a kormányfő angolul is gratulál a sikerhez.
Elismerték a film különlegességét
Senki más nem akarta támogatni a Saul fiát, a Magyar Nemzeti Filmalap ismerte fel a film különlegességét – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Havas Ágnes, a szervezet vezetője.