Az MTK, a Maccabi és a MAZSIHISZ közös érdeke a budapesti Maccabi játékok sikeres megrendezése
Bár az MTK minden esztendőben megrendezi „Blue and white” partyját, az idei esztendő rendezvénye sok különlegességet tartogatott a több mint ötszáz résztvevő számára. Deutch Tamás, az MTK elnöke ismertette az egyesület tavaly elért eredményeit.
mtk_heisler.jpg
Heisler András
Az elnök beszédében nem csak saját kötődését, hanem az MTK és a magyarországi zsidóság immár évszázados szoros kapcsolatát is kiemelte. Újszerű és fontos együttműködést emelt ki az MTK, a Maccabi VAC és a Mazsihisz között, mely a 2019-es Maccabi európai játékok megrendezésére vonatkozik. Fürjes Balázs kormánymegbízott az új Hidegkuti stadion terveiről tájékoztatta az MTK megjelent vezetőit, sportolóit és az MTK baráti körének tagjait. Az új stadion a legmodernebb infrastruktúrával egy éven belül elkészül. A szurkolókat olyan környezet fogja fogadni, amely esélyt ad arra, hogy újra divat legyen az MTK meccseire kijárni.
Jusztin Ádám a Maccabi VAC elnöke a 2019-ben Budapesten megrendezendő Európai Maccabi Játékok kapcsán egyesületének fejlődéséről és a Maccabi eredményeiről szólt. A játékok rendezési jogának elnyerése óriási sportpolitikai siker számukra – amit minden előadó külön hangsúlyozott. Jellemző talán, hogy Maccabi elnök először szólalhatott meg az MTK éves partyján, ugyanúgy, ahogyan Mazsihisz elnök is idén kapott először szót az éves rendezvények sorában.
Az alábbiakban Heisler Andrásnak beszédjét közöljük
Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim!
Budapest szülötte Herzl Tivadar a századfordulón előre megálmodta Izraelt, a zsidó államot. S most a Maccabi álmodik.
Az álom megvalósulásának azonban még sok feltétele van. A 2019-es Európai Játékok megszervezéséhez ugyanis elengedhetetlen a magyar kormány nagyvonalú támogatása – amit kormányhatározat szintjén már megkaptunk, az MTK-nak, mint a nagy testvérnek segítsége és a magyarországi zsidóság együttműködése.
A Mazsihisz üdvözli, és minden erejével támogatja játékok megrendezését. Kelet-közép Európa legnagyobb zsidó közösségének képviseletében érdekelt a játékok sikerében. Megrendezése már önmagában vonzó, pozitív üzenettel bíró eseménysorozat, mégis a Mazsihisz motivációi közül két másik, lényegeset emelek ki.
Egyrészt reményeink szerint lehetőség lesz egy olyan egyedi sport és kulturális központ létrehozására, amelyik a játékok után is bázisa lehet a zsidó közösség fejlődésének, alkalom a közösség – többségében szekularizált – neológ tagjainak a ma is sokszínű zsidó életbe való bekapcsolódására.
Másrészt az Európai Játékok megrendezése segítheti a magyarországi zsidóságot egyfajta paradigma váltás végrehajtásában. A játékok megrendezésével, a Holokauszt 75. évfordulóján a magyarországi zsidóságot jellemző egyfajta áldozati pozícióból talán eséllyel lehet kimozdítani és biztosítani, hogy a zsidóságot – tradícióinknak és őseink emlékének megőrzése mellett – az önbizalom, az öntudat, a prosperitás és a sikeresség jellemezze.
A nagyratörő tervek megvalósítása – ahogyan Sándor Pál hallhatatlan alkotásában, a Ripacsok című filmben Garas Dezső és Kern András énekelte – „egyedül nem megy”. Mert egyedül semmi sem megy.
A Mazsihisz elnökeként ezért kérek mindenkit, támogassák az MTK, a Maccabi és a Mazsihisz közös törekvését. Támogassátok elnyert pályázatának megvalósításában a Maccabit és 2019-ben egy fantasztikus, több mint 2000 sportoló részvételével – akár egy budapesti olimpia főpróbájaként – a játékok büszke szervezőiként, találkozhassunk újra így együtt…, talán az MTK éppen aktuális 2019. évi bálján.