És elviszlek benneteket az országba, melyre nézve felemeltem a kezemet
Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:52 óra, az ünnep kimenetele: 17:03 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 17:03 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Váéra” (Mózes 2. 6:2-9:35.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Hetiszakaszunk elején olyan kifejezésekkel találkozunk, melyek mindegyike megér egy pohár bort. A hocéti (kihozlak), hicálti (megmentelek), gáálti (megváltalak), lákáhti (veszlek), hévéti (viszlek) szavakra a Széder estén emlékezünk. A négyre úgy, hogy megiszunk, az utolsóra úgy, hogy nem iszunk meg egy pohár bort, hanem Élijáhu (Illés) prófétának hagyjuk.
Az első négy, Izrael megváltására vonatkozó ígéret már teljesült, az ötödikre még várnunk kell, reményeink szerint nem sokáig.
Rabbi David Hánágid más lehetséges indokokat is említ a széder-esti négy pohár kapcsán. Ezek közül az egyik: „a négy pohár emlékeztet a négy – a babilóniai, a perzsa, a görög és a római – száműzetésre”.
És az ötödik? Az ötödik az ismaeliták általi részleges száműzetésre, részleges, mert ők legalább megengedik, hogy Jeruzsálemben éljünk”. Hogy mikor élt David Hánágid? A Rámbám unokája 1224-ben született és 1300-ig élt.
A szidrában nagy hangsúlyt kap az együttműködés és az együttérzés fontossága, hiszen Mózes és Áron csak egymást segítve, vállvetve tudták teljesíteni isteni küldetésüket.
Miként egy alkalommal a Hátám Szófer is rávilágított, Izrael gyermekei tanultak vezetőik példájából, és ez segítette egyiptomi szabadulásukat. A rabbit felkereste Pozsony egy nagy befolyással rendelkező lakosa, és hosszú panaszáradatot zúdított rá. Mesterünk néhány közbeszúrt kérdéséből világossá vált: a férfit kizárólag saját problémái foglalkoztatják, testvérei nehézségeivel mit sem törődik. A rabbi tórai idézettel próbált segíteni: „és én is hallottam Izrael fiainak jajgatását” (6:5) – mondja az Örökkévaló. Mire vonatkozik az „is” szó? Őseinkre, akik a legnagyobb nehézségek idején sem csak saját, hanem testvéreik jajgatására is odafigyeltek. Annak érdemében váltattak meg végül, hogy testvéreik fájdalmát is a sajátjukként kezelték.
„Ez Áron és Mózes, akiknek az Örökkévaló mondta: Vezessétek ki Izrael fiait Egyiptom országából, seregeik szerint” (6.26). A Tóra itt születésük sorrendjében említi őket, hiszen Áron három évvel volt idősebb.
A testvérek sokszor vannak egymás mellett említve, néhányszor Áron, máskor Mózes neve áll előbb. Bölcseink szerint ez arra utal, hogy egyformán nagyok voltak, habár a Tóra (is) Mózest tartja számon a legjelentősebb prófétaként. Azonban nem volt köztük se versengés, sem feszültség, képesek voltak arra, hogy együtt fáradozzanak testvéreik megmenekítésén.
A Tóra több magyarázatot ad, hogy mi volt az együttműködésük alapja. Elsőként az érzelmi háttérről szól: „nemde Áron, a te testvéred, a levita, tudom, hogy ő tud beszélni, és íme kijön eléd, és ha meglát, örül a szívében.”(4.14).
Két pászukkal később kiderül: Mózes mellett fontos szerepe lesz Áronnak is: „Ő szóljon helyetted a néphez és lesz, ő lesz neked száj gyanánt”(4.16). Vagyis Áron örömmel fordult a testvéréhez, ráadásul jó szónok volt, kétségtelenül fontos szempontok. De mit adott Mózes ehhez a kapcsolathoz? Holnap kiderül.
Mózes a következők tudatában vállalta el Izrael vezetésének nehéz feladatát: „Kérlek, Uram, nem vagyok a szó embere sem tegnapról sem tegnapelőttről, sem amióta szóltál szolgádhoz, hanem nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok én.”(4.10).
A Tóra ezáltal azt is tudatja: a zsidó vezetőnek joga van elhinni, hogy Isten akaratával összhangban került magas pozícióba, tudnia kell, hogy az Örökkévaló nem várja el, hogy tökéletes legyen, „csupán” annyit, hogy törekedjen cselekedeteinek megjavítására, és hogy ismerje fel képességeinek határát.
Ha valamilyen hiányossága van, ne rejtegesse, ne próbáljon hibátlannak látszani, elvégre Mózes bevallottan „nehéz ajkú és nehéz nyelvű” volt, csak találja meg és hagyja kibontakozni azokat, akik egyes részmunkákban nála többre képesek.
Képzelje magát bátran Mózes helyébe, és fogadja el a mindenkori Áront társként, nem alárendeltként, és minden erejével törekedjen rá, hogy ne kicsinyes féltékenység határozza meg viszonyukat.
Majd képzelje magát Áron helyébe és emlékezzen arra, hogy annak dacára elismerte Mózes képességeit, hogy az nem zsidó környezetben nőtt fel, nem minden esetben fejezte ki magát szabatosan, ráadásul fiatalabb is volt nála.
Ne feledkezzen el arról, hogy a testvéreket Isten egymás mellé rendelte, tudva azt, hogy a nép fizikai, szellemi szabadságának biztosítása kizárólag a zsidóságért dolgozók együttműködése által lehetséges.
„Mózes pedig mondta Fáraónak: szerezz dicsőséget felettem! Mikorra fohászkodjak érted, szolgáidért és népedért, hogy kiirtsa a békákat rólad és házadból, csak a folyóban maradjanak? Ő mondta: holnapra! És (Mózes) mondta: szavad szerint legyen, hogy megtudd: nincs olyan, mint Örökkévaló Istenünk” (8:5-6).
Mózes és Fáraó nem voltak barátok, sőt, a viszonyuk napról-napra, csapásról-csapásra rosszabb lett. Viszont amikor Mose rábénu a Fáraóval beszélt, akkor mindig ügyelt arra, hogy a tiszteletet megadja Egyiptom urának.
A volozsini rebbe, Rabbi Háim szerint, ha valaki nem képes rá, hogy a kritikáját (feddést) udvariasan fogalmazza meg, akkor annak mondandója süket fülekre talál, és a Tóra felmenti azon kötelessége alól, hogy megintse helytelen úton járó felebarátját. Aki udvariatlanul kritizál, annak tisztában kell lenni azzal, hogy csak az idejét és az energiáját vesztegeti, mert érdemben nem fogják meghallani észrevételeit, valójában csak feleslegesen megsért és fájdalmat okoz egy embernek, anélkül, hogy bármi micva lenne a tevékenységében”.
Néha előfordul, hogy egyes tórai versek között látszólagos ellentmondás keletkezik. Bölcseink ilyen esetekben sietve tisztázzák a problémát, általában úgy, hogy tanulhassunk belőle valami újat. Az első csapás kapcsán olvassuk a következő két verset: „És mondta az Örökkévaló Mózesnek: szólj Áronhoz: vedd botodat, és emeld kezedet Egyiptom vizeire”(7:19), „És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Vonulj a nép előtt és vegyél magaddal Izrael vénei közül, meg botodat, mellyel megverted a folyamot, vedd kezedbe és menj!”(17:5).
A probléma látható: az első mondat alapján Áron ütött a folyóra, az utóbbi szerint Mózes. A megoldás elegáns: „Rabbi Ábáhu mondta: aki micva végzéséhez segíti társát, annak úgy számítjuk, mintha ő maga teljesített volna parancsot”. A tórai szöveg új életre kelt Rabbi Abahu keze alatt, és nem egyszerűen csak az ellentmondás feloldási lehetőségét nyerjük ebben és az ehhez hasonló esetekben, hanem a belátást: a tóraadás nem lezárult folyamat, hanem örökké tart.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
