„A nép pedig hitt; és hallották, hogy gondolt az Örökkévaló Izrael fiaira”
Jó Szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 15:44 óra, az ünnep kimenetele: 16:56 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 16:56 óra után.
A Tórából ezen a héten az „Smot” (Mózes 2. 1:1-6:1.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
„És ezek a nevei Izrael fiainak, akik Egyiptomba jönnek; Jákobbal, mind az ő házával, jöttek ők” (Mózes 1:1). A kommentárok megjegyzik: a Smot könyvének elején álló vers szinte szóról-szóra ismétlése az első könyv vége felé olvasható mondatnak (47:8), ezért látszólag teljesen felesleges. Mestereink végül arra jutottak, hogy azért kellett itt megismételni a korábbiakat, mert ennél a pontnál kezdődött a tényleges diaszpórai időszak.
Amíg Jákob és fiai éltek, nem élték meg őseink számkivetettségként egyiptomi életüket. A kiemelkedő vezetők, cádikok érdeme volt, hogy nem rendeltek el kíméletlen intézkedéseket a zsidókkal szemben.
Genezis könyvének végén úgy búcsúzhattunk őseinktől, hogy zavartalanul, békében telepedtek le Gósen földjén, úgy, mintha szülőföldjükön lettek volna. Csak nagyjaink halála után alakult ki a nép lelkében a száműzetés keserű érzése. De a megváltás lehetőségét végig magukban hordozták, amint az egyiptomi kivonulással kapcsolatban bölcseink mondták: „négy dolog érdemében lettek megváltva Izrael gyermekei Egyiptomból: nem változtatták meg neveiket, nyelvüket, nem fedték fel titkaikat, nem hanyagolták el a körülmetélés parancsolatát”.
„Íme, Izrael fiainak népe számosabb és hatalmasabb nálunk” (1.9.). A ruzsini rabbi mondta: „Amikor Izrael fiai egységesek és népként tekintenek magukra, akkor eljutnak arra a szintre, hogy a ‘számos és hatalmas’ jelzővel lehessen őket illetni. Ilyenkor nincs olyan nép, vagy nyelv, amely leigázhatná Izraelt”.
Ehhez fűzte hozzá észrevételét a belzi Rabbi Salom: Hétfőn és csütörtökön a Tóra felolvasása után elmondunk néhány rövid imát, melyek a következő szavakkal kezdődnek: Jehi rácon, azaz a „legyen az akaratod” kifejezéssel. Kivételt képez az utolsó, amely az áhénu kol bét iszráel, vagyis a „testvéreink, Izrael egész háza” szavakkal indul.
A belzi rebbe szerint azért nem kérjük külön, hogy e fohászunk összhangban legyen Isten akaratával, mert a zsidó nép tagjai közötti testvéri szeretet nem más, mint az isteni akarat megnyilvánulása.
A hetiszakasz elején olvasunk az egyiptomi fogság legnehezebb időszakáról: „És mondta Egyiptom királya a héber szülésznőknek, akik közül az egyiknek neve Sifrá és a másiknak neve Púá, és mondta: amikor szülésnél segédkeztek a héber nőknek, tekintsetek a szülőszékre: ha fiú, öljétek meg, ha lány, maradjon életben. De a szülésznők félték Istent és nem tettek úgy, amint szólt hozzájuk Egyiptom királya, és életben hagyták a fiúgyerekeket”. (1:15-17).
A szülésznők kapcsán Rási kijelenti: Sifra valójában nem más, mint Jokebed, Puá pedig Mirjámmal azonos. A későbbi kommentátorok felteszik a kérdést: honnan tudta? A kérdés magyarázatra szorul, hiszen látszólag könnyű megválaszolni: a Talmudból. „Ráv és Smuel, egyikük azt mondta: egy asszony és a lánya, a másik azt mondta: egy asszony és a menye. Aki azt mondta, hogy egy asszony és a lánya, aszerint Jokebed és Mirjám, aki azt mondta, hogy egy asszony és a menye, aszerint Jokebed és Elisevá” (Szota 11b).
Vajon lehetséges, hogy kiváló mestereink nem tudták, hogy Rási a Talmudot idézi? Egy szóval: kizárt. A kommentárok kérdése nem arra vonatkozik, hogy milyen forrásra hivatkozik Rási, hanem, hogy miért pont arra?
Rási törekvése ugyanis mindig az, hogy egy tórai vers legegyszerűbb olvasatát mutassa be, ebben az esetben viszont látszólag nem ez történik, hanem egy egyszerűnek látszó tórai állítást, miszerint Sifrá és Puá volt a két szülésznő, megbonyolít Rási talmudi hivatkozása.
A tórai szöveg folytatásából kiderülhet, hogy Rási miért egy látszólag bonyolultabb utat választ a dolgok egyszerűsítéséhez: „És mivel félték a szülésznők Istent, szerzett nekik házakat” (1:21).
Ebből a versből az következne, hogy Sifrá és Puá személyével – legalább említés szintjén – a későbbiekben is találkoznunk kell, azonban ez nincs így. Alighanem ebből indult ki Rási, amikor azt a feltételezést fogadta el, hogy ha két asszonynak „házakat szerez” Isten, akkor az csak két jelentős nő esetén képzelhető el.
Rabbi Jehuda Löw (a prágai Maharal, 1512-1609) szavaival: „a Tórának a tanítás a célja, nem pedig rejtélyek létrehozása. Mivel nem találunk a Tórában információkat Sifráról és Puáról – például apjuk nevét, vagy, hogy melyik törzshöz tartoztak – ezért olyan embereknek kellett lenniük, akiket ismerünk”.
Darvas István rabbi / OR-ZSE
