Kardos Péter főrabbi: Ezek a házak körös-körül tanúi mindannak, amiről ma beszélünk
Kardos Péter főrabbi beszéde, amely, 2015. január 18-án (vasárnap) hangzott el a Klauzál téren a gettókiállítás bezárásakor.
Ezek a házak körös-körül tanúi mindannak, amiről ma beszélünk.
Ők azonban hallgatnak.
Egy túlélő mindig szubjektív, ha olyan emlékmű előtt áll, amely múltját idézi, gyermekkorát hozza elő.
A túlélő szubjektív, amikor lát valamit, összehasonlít, véleményt alkot, és akkor azt állítja, hogy a Duna-parti cipők mellett ez az emlékmű az, ami a legdöbbenetesebben idézi fel azokat az időket.
A túlélőnek elképzelhetetlen, hogy akik ezt létrehozták és megalkották, nem voltak a gettó lakói. Mert ilyen élethű módon, színekkel, deszkákkal, rajzokkal, képekkel, plakátokkal és szoborral felidézni a gettó szellemét, lakóinak életét, szenvedését és halálát – döbbenetes!
Mint túlélő mondhatom, amikor ide beléptek, úgy érezhetitek magatokat, mint mi akkor, hét évtizeddel ezelőtt.
A túlélő mindig szubjektív.
A túlélő még képes felidézni magában azt a borzalmas szagot, ami betöltötte ezt a teret hét évtizeddel ezelőtt, amikor exhumálták a tömegsírokat.
A túlélő még emlékszik arra a sárga színű, kicsit áttetsző csomagolóanyagra, amibe betekerték a holttesteket, majd feltették kocsira, és elvitték innen.
De ha a túlélő rabbi is, akkor objektív, és akkor Isten áldását kéri mindazokra, akik ezt az emlékművet létrehozták, és a szíve mélyén sajnálja, hogy lebontják, és nem marad itt az idők végezetéig.
Tehát szólaljon meg a gyászima. Sokkal később, mint kellett volna. Mert amikor az exhumálás történt, abban a forgatagban erre nem jutott idő.
Hét évtized után is, ezen a helyen, most először hangozhat el az ima lelki nyugalmukért, és egyúttal a mi lelkünk nyugalmáért is.
