Trauma-Holokauszt-Irodalom – konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A Petőfi Irodalmi Múzeum a Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva két napos nemzetközi tanácskozást szervez Trauma – holokauszt – irodalom címmel, neves amerikai, európai és magyar előadókkal, 2014. november 28-29. között. Az eseményre minden érdeklődőt tisztelettel várnak a szervezők.
A tanácskozás elsősorban nem a „vészkorszak” történeti feltárását, a 70 évvel ezelőtti történések bemutatását tűzi ki céljául, vagyis nem a holokauszt történetét kutatja, hanem a holokauszt feldolgozásának történetét, az ahhoz kapcsolódó kulturális, művészeti, irodalmi folyamatokat, a körülötte kibontakozó elméleti problémákat.
A konferencia olyan tudományos szempontok és érvelések felől közelíti meg témáját, amelyek az elmúlt évtizedekben a holokausztot övező elméleti diskurzust a leghatékonyabban formálták szerte a világban. Méghozzá úgy, hogy az e diskurzust – hazánkban is – meghatározó szerzőket és magyarországi kollégáikat egyetlen ülésszak keretei között szólaltatjuk meg, lehetővé téve, sőt indukálva a korábbiaknál élénkebb párbeszédet. A konferencia célja ennek a kétirányú párbeszédnek a lehetővé tétele, vagyis hogy a holokauszt nemzetközi elméleti reflexiójának talán legnagyobb hatású szerzői, akik – ez a válogatás egyik fő szempontja volt – a magyar szakirodalomra is hatást gyakoroltak, közelebbről is kapcsolatba kerüljenek a hazai kutatásokkal, érvelésekkel és esztétikai-kulturális-történeti jelenségekkel, miközben a téma magyar szakértői, akik közül eddig csak kevesen álltak a fenti tudósokkal közvetlen kapcsolatban, nyílt eszmecserét folytathassanak a holokauszt – mint trauma, mint művészi és mint tudományos tény – magyar és nemzetközi értelmezésének párhuzamairól és különbségeiről.
A témában ilyen nagyságrendű nemzetközi ülésszak még nem volt Magyarországon, ami összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy míg a „Holocaust Studies” a világ egyik vezető intellektuális-tudományos szellemi áramlata és akadémiai témája ma, a hazai kezdeményezések egyelőre szórványosak, széttartóak. Ráadásul itt nem egy akadémikus eszmecseréről van szó, e kutatások kulturális, társadalmi és politikai vetületei a tudóstársadalomnál jóval szélesebb kört érintenek. A diszkusszió bekapcsolása a nemzetközi tudományos vérkeringésbe ezért elengedhetetlen. Ez azért is időszerű, hiszen a holokauszt reprezentációk elemzése (az emlékművektől az ünnepekig, a tömegfilmektől a népszerű regényekig) egyre összetettebbé válik, elmozdulást tapasztalunk az „egyediség”, a referencialitás, a tanúságtétel szempontjai felől az kontextualizmus, a medialitás és az intertexualitás felé.
A konferencia előadói:
Ernst van Alphen, Leiden University, Netherlands; Aleida Assman, University of Konstanz, Germany; Dávidházi Péter, MTA BTK Irodalomtudományi Kutatóközpont; Raffaella Di Castro, Italy; Robert Eaglestone, University of London; Gyáni Gábor, MTA BTK Történelemtudományi Kutatóközpont; György Péter, Eötvös Loránd Tudományegyetem; Wulf Kansteiner, Aarhus University, Denmark; Brett Ashley Kaplan, University of Illinois; Kisantal Tamás, Pécsi Tudományegyetem; Barry Langford, University of London; Molnár Gábor Tamás, Eötvös Loránd Tudományegyetem; John Neubauer, University of Amsterdam, Netherlands; Orbán Katalin, Eötvös Loránd Tudományegyetem; Pető Andrea, Central European University; Alvin H. Rosenfeld, Indiana University, USA; Szűcs Teri, független kutató, Budapest; Takács Miklós, Debreceni Tudományegyetem; Turai Hedvig, International Business School, Budapest Palkó Gábor, Petőfi Irodalmi Múzeum; Pintér Judit Nóra, Szegedi Tudományegyetem;
A konferencia programja
November 28. péntek
Helyszín: ELTE ÁJK, Aula Magna, Budapest V., Egyetem tér 1.
09.30
A konferenciát köszönti
E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Marosi Ernő, MTA
Bevezető: Aleida Assmann, University of Konstanz
10.00
elnök: Aleida Assman
Alvin H. Rosenfeld, Indiana University, USA
Holocaust Memory at the Beginning of the 21st Century
Wulf Kansteiner, Aarhus University, Denmark
On the Unlikely Rise and Precarious Future of Holocaust Memory
Dávidházi Péter, MTA BTK Irodalomtudományi Kutatóközpont, Budapest
A Valediction, Forbidding Theologizing – Aladár Komlós’s Memorial Speech of 1946
kávészünet
11.40
elnök
Wulf Kansteiner
Kisantal Tamás, Pécsi Tudományegyetem
Searching for the Meaning of the Past – Victims and Martyrs in the Hungarian Literary Discourse
Ernst van Alphen, Leiden University, Netherlands
List Mania in Holocaust Commemoration
Palkó Gábor, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Traumatic Memory and Second Order Cybernetics
György Péter, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
The Art of the Holocaust: Ethical Norms and Aesthetic Experiences – the Unavoidable Tension
ebészünet
15.00
elnök
Dávidházi Péter
Aleida Assman, University of Konstanz, Germany
Premediation and Unrepresentability of the Holocaust
Pintér Judit Nóra, Szegedi Tudományegyetem
Trauma and Nostalgia in the Works of Imre Kertész
John Neubauer, University of Amsterdam, Netherlands
Literature and the Unspeakable
Szűcs Teri, független kutató, Budapest
Witnessing and Trauma in the Hungarian Literature of the Roma Holocaust
November 29. szombat
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum Díszterem, Budapest V., Károlyi u. 16.
10.00
Chair / elnök: Ernst van Alphen
Robert Eaglestone, University of London, UK
‘Personal Responsibility under Dictatorship’ and Holocaust and Genocide Fiction
Orbán Katalin, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Naming and Sensing Place: Topographic Memories of Genocide in Contemporary Literary Narrative
Brett Ashley Kaplan, University of Illinois, USA
The Familial Nazi
Molnár Gábor Tamás, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
The (Re)Birth of Trauma Out of the Spirit of Music: the Atrocious and the Artistic in William Gass’s Middle C
kávészünet
12.00
elnök: Kisantal Tamás
Gyáni Gábor, MTA BTK Történelemtudományi Kutatóközpont, Budapest
Hungarian Memory of the Holocaust
Raffaella Di Castro, Italy
Witnesses of the Not-experienced: Those born after as artists of the “as if”
Pető Andrea, Central European University, Budapest
Gendered Memory of the Holocaust in Central Europe
Takács Miklós, Debreceni Tudományegyetem
Individual and Cultural Trauma: Analogies, Differences and Relationships
Lunch Break / ebészünet
15.20
elnök: Robert Eaglestone
Barry Langford, University of London, UK
“Maybe It Wasn’t That Way At All”: Reflexivity and Narrative Reversal as Ethical Performance in Jakob the Liar (1999) and Inglourious Basterds (2010)
Turai Hedvig, International Business School, Budapest
Different Silences
zárszó: Robert Eaglestone
Támogatóink:
Civil Alap 2014 | Embassy of the United States Hungary | Fővárosi Csatornázási Művek | Goethe Intézet, | Francia Intézet | Olasz Kultúrintézet