Őrizzük koporsóitok emlékét – a szegedi zsidó emlékmű felavatási ünnepsége
Nagyillés Anikó
„Őrizzük koporsóitok emlékét…” (1)
Szegeden, a Belvárosi temetőben az izraelita emlékművet 1933.október 29-én avatták fel. Rövid írásomban azt vizsgálom, hogy az első világháborús hősök tiszteletét miképpen adaptálták felekezeti szinten, egy Dél-alföldi városban.
Forrásaim a két világháború között, Szegeden megjelent napilapok voltak, hiszen ezekről az ünnepségekről a fővárosi lapokban csak elvétve írtak. Viszonyítási pontként a Szegedi Zsidó Hitközség irattárában található dokumentumokat használtam. A jelenséget a kollektív emlékezet, a nemzetvallás, és az emlékezet helyei felől közelítve vizsgáljuk meg!
Az első világháborús katonák emlékének hozzátartozóik 1915-től állítottak kisebb-nagyobb emléket. Ezeket az egyéni, illetve egyházi kezdeményezéseket támogatta, karolta fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB). A hősök emlékének törvénybe foglalása 1917-ben történt meg, amelynek elsősorban szabályozó szerepe volt. (2)
A két világháború között Szegeden minden közösség fontosnak tartotta, hogy saját emlékjelet állíttasson hősi halottaik emlékére. Szegeden ez azért is volt jelentős, mert a városi emlékmű csak 1937-ben készült el. Előtte főként a laktanyákban, felekezeti temetőkben tartották a megemlékezéseket.
Dr. vitéz Shvoy Kálmán vegyesdandárparancsnok kezdeményezésére, közadakozásból készült el 1932-ben előbb a protestáns-, majd a görögkeleti emlékmű. Ezt követően 1933-ban, a Szegedi Zsidó Hitközség és az 5. honvéd vegyesdandár együttműködésében (3) jött létre az izraelita emlékmű. Az emlékjel egy két méter magas műkő szarkofág, amelynek gipsz modelljét Tápay Antal, az emlékművet Tardos-Taussing Ármin készítette el. A szarkofágot 32 centiméteres szalagdísz díszít, amelyen borostyánág és a levelek között elhelyezett halotti mécsesek találhatóak. A felirat stilizált héber jellegű latin betűtípus szerint készült.
Az ünnepségeken részt vettek az ezredek, a vallási egyesületek képviselői, a felekezetek vezetői, az Országos Frontharcos Szövetség, a Vitézi Szék és a szegedi zsidó hadviseltek. (4) Az emlékmű felállításának célja a zsidóság hazafiasságának, áldozatkészségének kifejezése volt, illetve reflektált azokra a vádakra is, amelyek főként a két világháború között érték őket. A beszédek hangsúlyozták, hogy a hazáért való harc egyesítette az embereket vallásra való tekintet nélkül. Ezt hangsúlyozta Shvoy Kálmán is, aki a Monarchia katonájaként vett részt az első világháborúban, s a két világháború között is ezt az értékrendet képviselte. Nem tett különbséget felekezet vagy etnicitás szerint a háborús hősök megítélésében. „A halálban mindannyian egyesülünk, ott nincs többé köztünk külömbség. Ez a hősi emlékmü is azt jelzi. Tanuljunk, okuljunk ebből! Mi, szegedi katonák nem ismerünk az életben sem ilyen megkülönböztetést. Ezért emeltük zsidó polgártársainkkal együtt ezen emlékmüvet, amely az első ilyen az országban.” (5) Az első világháború után azonban megváltozott a fővonalbeli magyar nemzetkoncepció, amelyet bizonyos mértékig mind Shvoy, mind az izraelita emlékmű avatásának szónokai is figyelmen kívül hagytak a beszédeik megfogalmazása során.
Az avató beszédek a magyar nemzetvallást adaptálták, ezért nagyrészt ugyanazok a motívumok jelentek meg az itt elhangzó szónoklatokban, mint más felekezetek esetében: például az emlékmű oltárként, zarándokhelyként való értelmezése, a hősök örökéletűvé lényegítése és Magyarország feltámadásának gondolata. A trianoni békeszerződést dr. Pap Róbert Mohácshoz és Világoshoz hasonlította, amely az „után következő időket a rendületlen hit és kitartás az erőgyüjtés korszakává avatta.” (6)
A Szegeden felállított felekezeti emlékművek jól példázzák azt, hogy miképpen hatotta át a hősök tisztelete a társadalmat, és hogyan adaptálták ezt az egyes közösségek saját igényeiknek megfelelően. A zsidóság esetében a magyarsághoz tartozás kifejezésének egyik eszközéül szolgált egy olyan korban, amelyben ezt a hovatartozást több, fővonalba került politikai irányzat és eltérő nemzetkoncepció kérdőjelezte meg.
| 1 / Löw Immánuel: Kétszáz beszéd. 1919-1939. A Szegedi Zsidó Hitközség Kiadása, Szeged. 1939. 406-407. 2 / L. Juhász Ilona: „Neveitek e márványlapon…” A háború jelei. Jelek a térben 3. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja–Šamorín. 2010. 17. 3 / Amelynek parancsnoka Shvoy Kálmán volt. vö. Szegedi Napló 1933. október 28. 4 / vö. Szegedi Napló 1933. október 31. 5-7. 5 / Délmagyarország 1933. október 31. 5-6. 6 / vö. Szegedi Napló 1933. október 31. 5-7 |
