Heisler: szélsőséges eszmékkel, következetesen és kíméletlenül lehet megküzdeni
MAZSIHISZ
A történelem bizonyította: szélsőséges eszmékkel csak következetesen és kíméletlenül lehet megküzdeni – fogalmazott Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke hétfőn Budapesten, a második világháború kitörésének 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, a Dohány utcai zsinagóga udvarán. A megemlékezésen beszédet mondott még: Navracsics Tibor, külgazdaság és külügyminiszter és Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete.
heisler_navracsics_doh__nykert.jpg
Fotó: Burger Zsolt
Az alábbiakban, Heisler András, az eseményen elhangzott beszédét közöljük:
Napra pontosan hetvenöt évvel ezelőtt tört ki a második világháború. Legalábbis Európában – mert tudni kell, hogy a Távol –Keleten, Japán és Kína között már korábban megkezdődött. Ezt követően aztán hat évig nem hallgattak el a fegyverek, lángba borult Európa, s az egész világ. A háború borzalmat jelent.
Minden háborúban értelmetlenül pusztulnak az anyák által oly’ sok szenvedéssel, boldogságban és örömmel szült, I-ten képmására teremtett emberek.
A hetvenöt évvel ezelőtt elkezdődött világégés mégis minden korábbinál szörnyűségesebben zajlott, áldozatainak száma sokszorosan meghaladta a korábbi háborúkét, s tudjuk, közben az Európai zsidóság hatvannégy százalékának megsemmisítéséhez vezetett.
Navracsics Tibor miniszter úrral pontosan azért döntöttünk úgy, hogy a világháború kitöréséről egy zsidó helyszínen, az egykori gettó szívében emlékezzünk meg, mert a zsidó közösség volt az, amelyik arányaiban a legnagyobb veszteséget szenvedte Magyarországon.
Volt, aki a munkaszolgálatban, fegyver nélkül a fronton, harcban esett el, volt, akit csak úgy legyilkoltak, agyonvertek, vagy ha lemaradt egy menetben, akkor tarkón lőttek, s voltak, akik civilként a városokban, a gettóban vesztették életüket, vagy csak egyszerűen éhen haltak.
A háborúk, a világháborúk sohasem előzmény nélküliek. A világégésekhez bűnös emberi döntések vezetnek. 1939 szeptember 1-e, Lengyelország lerohanása sem volt előzmény nélküli.
1933-ban Németország kilépett a Népszövetségből. Európa ekkor hallgatott. 1934 június 29-30-án, Németországban lezajlott a hosszú kések éjszakája. Európa nem tett semmit. 1935 március 16-án Németországban bevezetik a hadkötelezettséget. A politikai tudomásul vette. 1935-ben Nagy Britannia és Franciaország garanciát vállal a lengyel határokra. Ma már tudjuk, mennyire erőtlenül. 1936. március 7-én Németország megszállja a Rajna vidéket. Ez is tudomásul véve. 1936-ban létrejön a Berlin-Róma tengely. Nem veszik elég komolyan. 1939 március 15-én a németek bevonulnak Prágába. Még ekkor sincs érdemi reakció.
Közben Magyarországon 1920-ban bevezették a Numerus clausust. A magyar antiszemita törvényhozás fő célja ekkor az volt, hogy valódi társadalmi-gazdasági reformok helyett a társadalmi elégedetlenséget a zsidókérdés napirenden tartásával csillapítsa. 1933 után a viharos tempóban erősödő szélsőjobbal való versenyfutásban, fél szemmel szövetségeseinkre kacsintva születhettek meg a zsidótörvények. 1938-ban az első zsidótörvény, 1939. májusában a második. A világháború ekkor még el sem kezdődött.
Ma már tudjuk, hova vezettek a folyamatok. Lengyelország lerohanásával, az antiszemitizmus politikai elfogadásával megteremtődtek azok a politikai- ideológiai alapok, melyek később hazánk háborúba történő bekapcsolódásához, a Doni tragédiához és 600 ezer zsidó vallású magyar állampolgár elpusztításához vezetett.
Miniszter úr!
Tavaly, a Tom Lantos konferencián Ön a magyar kormány nevében elismerte a korabeli politikai vezetés felelősségét a népirtásban. Történelmi beszédet mondott a Magyar Parlamentben, köszönet érte.
A Parlamentben azonban ma egy nyíltan rasszista eszméket terjesztő párt szennyezi a közéletet. S mi úgy véljük, túlzottan nagy a tolerancia. A történelem bizonyította: szélsőséges eszmékkel csak következetesen és kíméletlenül lehet megküzdeni. Minden engedmény, vagy kompromisszum később történelmi hibának minősül. A szélsőséggel nem szabad kooperálni. Komolyan kell venni az Orbán Viktor miniszterelnök „zéró toleranciára” vonatkozó szavait. Mindenkinek!
Európa a második világháborúba úgy sodródott bele, hogy előtte másfél évtizedig a nyilvánvaló jeleket nem vette észre a politikusok. Ma Európában, az Európai Unióban szélsőséges eszmék terjednek. Nyíltan náci eszméket valló pártok kerülnek be a parlamentekbe, erősödik a rasszizmus, az antiszemitizmus, a homofóbia.
Tanulva a történelemből, ma minden demokratikus erőnek az a kötelessége, hogy következetesen küzdjön ellene, s ne csak szavakkal, hanem politikai tettekkel is.