Elul: A kiválasztottság útlevél
Zsidó hónapok / Elul
A zsidó ember életét – Elul hónapban különösen – akár úgy is felfoghatjuk, hogy ott állunk Isten előtt, és emelkedett lélekkel készülünk a megmérettetésre.
Szívünknek, szellemünknek, jellemünknek, egész belsőnknek szüksége van erre a mérlegre, összegezésre. Visszatekintünk és elszámolunk. Számba vesszük a jót és a rosszat, a sikert és a kudarcot, a jint és a jangot, megszámoljuk a csúcsokat és a gödröket.
S ha templomainkban megfújják a sófárt, hogy az ősi hangok is jelezzék: az Örökkévaló várja tőlünk a leltárt, akkor mi már nyugodtan lépünk elő. Sokat mulasztottunk, tévesztettünk is, de készek vagyunk elfogadni az Ítéletet. Visszafordulunk, másfelé megyünk, újra kezdjük az utat!
A sófárról többet kell beszélnünk. Mostanában ugyanis sokan fújnak új trombitákba. Vannak, akik külön sorfalat állnak, sőt hozzá zászlókat lengetnek, mert így – talán – nyomatékosabban szól. Mások új áriákat énekelnek, hátha a trillák megtévesztik a hallgatókat. Nekünk jó az apáinktól örökölt, kipróbált hangszer, ha nehéz is a megfújni azt.
Elul azonban adjon biztatást és erőt. Készüljünk és akarjunk! Keressük egymás társaságát, és legyünk többet együtt. Hallgassuk meg egymás búját, barátaink bánatát, s ha tudunk: segítsünk! Életünk minden napja legyen templom, ahol a padban – két ima között – jut, jusson idő a másik sófárra: társunk szavának meghallgatására, megértésére.
Ez a zsidó hónap – Elul – a Nagy Ünnepek előszobája. Életünk – mint sok ezer év óta minden ember életében és azon belül esztendőről esztendőre – átfordul a reménység új periódusába. A fények, a rezdülések, a hangok, az érzelmek ideje megváltozik. S ha már így van, miért ne fordulna a jóra?
A sófár jelzi: készülni kell. Persze, mindig készülni kell! De a legfontosabb mégis: együtt lenni. Mert ez döntő. Hogy legalább tíz zsidó ember álljon egymás mellett! Mert ha eljön az ünnepi óra, tudják: ők bizony egymásért is élnek. Ez a kiválasztottság örök titka.
A kiválasztottság útlevél. Amely egyik évről átvezet bennünket a – másikba. Mindig, újra, és újra.
Benedek István Gábor
