Én szent vagyok, legyetek Ti is szentek
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:19 óra, az ünnep kimenetele: 18:24 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:24 óra után.
A Tórából ezen a héten a „VÁJIKRÁ” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Szólította Mózest és szólt hozzá az Örökkévaló a gyülekezés sátorából, mondván: Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Ha valamelyik ember közületek áldozni akar áldozatot az Örökkévalónak, a baromból, a marhából és a juhokból áldozzátok a ti áldozatotokat.” (Mózes 3. 1.2., Dr. Bernstein Béla fordítása)
Vájikrá – és szólította
(Mózes 3. Mózes 1-5.)
A hetiszakasz, egyben Mózes harmadik könyvének első szava (vájikrá – és szólította), melynek különös jelllemzője, hogy az utolsó, álef betűje kisebb a többinél. A formabontó kezdés természetesen bölcseink figyelmét is felkeltette. Rabbi Szimcha Bunim mondta e pászuk kapcsán: „az ember, aki magas tetőn áll, tudja, hogy ő maga nem magas, csupán a tető teszi azzá. Mose rábénu nagyon szerény volt, és arra gondolt, hogy az isteni kiválasztás okán nagyon magas tetőn áll, de tudta, hogy ő nem magas egyáltalán. Éppen ezért távol tartotta magát attól, hogy belépjen a Miskán belsejébe, hanem ott állt Izrael fiainak gyülekezetével a Találkozás Sátra bejáratánál egészen addig, míg a Kádos Báruch Hu be nem hívta őt”.
A múlt héten befejezett Smot könyvének utolsó pászukja így szólt: „Akkor befedte a felhő a gyülekezés sátrát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Hajlékot”(40:34). Ezzel kapcsolatban írja a midrás[1]: „mit jelent az Énekek énekében (5:1) olvasott vers: „eljöttem kertembe, én nővérem, én arám”? Visszatértem oda, ahol eredeti lakhelyem volt kezdetektől fogva. Nemde, a Sechina eredeti lakhelye a Földön volt? Írva van (1Mózes 3:8): „És meghallották az Örökkévaló Isten hangját, amint jár a kertben a napnak alkonyán”. De mikor Ádám vétkezett a Sechina átment az első égbe. Káin bűne után továbbment a másodikba, Enos nemzedéke vétkeinek hatására a harmadik égbe, az Özönvíz generációjának tettei következményeként a negyedik égbe ment. Bábel tornyának bűnösei miatt az ötödikbe távozott, Szodoma gaztetteinek okán a hatodikat választotta, végül az egyiptomiak cselekedeteinek következtében a hetedik égbe távolodott. Ezek után hét igaz ember visszahozta Őt a Földre. Ábrahám, Izsák, Jákob, Lévi, Kehát, Ámrám és Mózes igaznak találtatott Előtte, és visszatért eredeti helyére. Mikor talált lakhelyet a Földön? Amikor a Hajlék elkészült, amint írva van: „az Örökkévaló dicsősége betöltötte a Hajlékot”.
„Mózes nem bírt bemenni a gyülekezés sátorába, mert nyugodott rajta a felhő és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot” (40:35). A párásá vége felé olvastuk ezt a mondatot, három vers követte, melyek a felhő Izrael vonulását szabályozó jellegéről szólnak, és véget ért Mózes második könyve. A héten olvasandó Vájikrá első mondata így hangzik: „Szólította Mózest és beszélt hozzá az Örökkévaló a találkozás sátrából”.
Rabbi Jehuda Herzl Henkin[2] kérdezte: „miért éppen ezzel végződik Smot könyve? Mózes első könyvének lezárása érthető, hiszen vonalat húz a pátriárkák, illetve leszármazottaik története közt. A harmadik és a negyedik könyv befejezése érthető, mindkettő összegzéssel zárul: „ezek a parancsolatok, melyeket Isten parancsolt Mózesnek, hogy megtanítsa Izrael gyermekeinek”. Az viszont magyarázatra szorul, hogy miért azzal van vége a második könyvnek, hogy Mose rábénu nem tud belépni a Találkozás Sátrába? Rabbi Henkin magyarázata szerint mivel Mózes irányította a Hajlék építési munkálatait, magától értetődőnek gondolnánk, hogy beléphet oda, mondhatnánk, ez a legkevesebb, ami jár neki. Akár arra a következtetésre is eljuthatnánk, hogy ez Mózes sátra volt, éppen ezért a Tóra itt tesz pontot a könyv végére, hogy érzékeltesse: kiemelkedő képességű, Istenhez ennyire közel álló emberről sem hihetjük, hogy az Örökkévalónak feltétlenül szüksége van rá, csak akkor léphet közel hús-vér ember Hozzá, ha ez az akarata”.
Rabbi Tanchum bár Chaniláj mondta[3]: a világ rendje, hogy a teher, ami nehéz egynek, az könnyű kettőnek, és ami kettőnek (nehéz), az könnyű négynek, de (miként) lehetséges, hogy a teher, ami nehéz hatszázezernek, az könnyű egynek? Egész Izrael ott állt a Szináj-hegy előtt és mondták[4]: „ha tovább hallgatjuk Örökkévaló Istenünk szavát, meghalunk”, Mózes viszont egyedül hallgatta a hangját (Isten) beszédének, és (mégis) életben maradt. Tudnod kell, hogy csak Mózest szólította, ezért van írva: „Szólította Mózest”.
Rabbi[5] Smuel bár Náchmán mondta Rabbi Nátán nevében: tizennyolc „parancs” van írva a Hajlékról szóló szakaszban. Ez megegyezik a gerinc csigolyáinak számával[6], ami megegyezik a bölcsek által megállapított tizennyolc áldással, ami az Ámidában van, ami megegyezik (Isten nevének) tizennyolc említésével a Smá-ban, ami megegyezik (Isten nevének) tizennyolc említésével az „adjátok meg az Örökkévalónak, hatalmasok fiai” (kezdetű zsoltárban[7]). Rabbi Chijá bár Ábbá mondta: csak e verstől[8] kezdődik (a fent említett Hajlékról szóló szakasz): „és vele Áholiáv, Áchiszámách fia, Dán törzséből”, és a könyv végéig tart”. A midrás folytatása egy lehetséges indokot kínál, hogy miért csak Mózessel kívánt Isten beszélni. „Egy példázat egy királyról, aki belépett egy tartományba és voltak vele parancsanokok, kormányzók és tisztek. Az emberek pedig nem tudták, hogy melyik közülük a legkedvesebb (a királynak), viszont (amikor látták, hogy kihez) fordítja a király az arcát és beszél vele (akkor rájöttek, hogy) az a legkedvesebb számára. Így volt ez a Szináj-hegyen[9]: „és Mózesnek mondta: menj fel az Örökkévalóhoz, te, Áron, Nádáb és Ávihu, és Izrael hetven bölcse” – ebből nem tudjuk, ki volt a legkedvesebb közülük. Viszont a Kádos Báruch Hu szólította és beszélt vele (és ebből rájöttünk, hogy Mózes a legkedvesebb). Ezért van írva: „és szólította Mózest”.
„Ha égőáldozat az áldozata, marhából, hímet, épet áldozzon”(1:3). Bölcseink felteszik a kérdést: miért előzi meg az égőáldozat az összes többit? Rábénu Bahjé ben Áser szerint: mestereink – áldás emlékükre – rámutattak, hogy az égőáldozat a helytelen és rossz gondolatokra hoz engesztelést. Tekintettel arra, hogy az esetek legnagyobb részében ezek megelőzik a gyakorlatot, a Tóra előrébb helyezi az égőáldozatot a többinél.
„Kellemes illatú tűzáldozat az Örökkévalónak”(1:9). Ebben a fejezetben hat alkalommal található meg e kifejezés, amit Onkelosz így fordít: „áldozat, mely szívélyes fogadtatást kap az Örökkévaló előtt”. Rabbi Jákob Cvi Meklenburg[10] szerint „aki áldozatot mutat be, ne higgye, hogy ez által bűnei azonnal megbocsátatnak, hanem gondoljon arra, hogy nem más az, mint jövendőbeli cselekedeteinek kellemes illatú tűzáldozata csupán. Ha nem társul tettekkel, akkor e kérdés vonatkozik rá: „minek nekem sok áldozatotok[11]”? Miként egy már messziről érezhető kellemes illat, jó felvezetése lehet egy ételnek, ugyanígy a bemutatott áldozat előfutára cselekedeteinknek.
Darvas István rabbi (Forrás: OR-ZSE)
|
Jegyzetek: [1] Bámidbár rábbá, Nászo 13:2 és Sir háSirim rábbá |
