Az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:08 óra, az ünnep kimenetele: 18:14 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:14 óra után.
A Tórából ezen a héten a „PEKUDÉ” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„Akkor befödte a felhő a gyűlekezés sátorát és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot; és Mózes nem bírt bemenni a gyűlekezés sátorába, mert megnyugodott rajta a felhő és az Örökkévaló dicsősége betöltötte a hajlékot.” (Mózes 2. 40:34-35.), Dr. Bernstein Béla fordítása
Pekudé
(Mózes 2. 38:21-40:38.)
Szombaton újholdhirdetés, Pekudé párásája és Sábát Sekálim!
Ennyi említésre méltó esemény mellett sem szabad megfelejtkeznünk a pénteki nap, Ádár huszonnyolcadika jelentőségéről sem. Kezdjük az utóbbival!
A mai nap, Ádár huszonnyolcadika – a zsidó hagyomány aspektusából nézve – két okból érdemel említést.
Időben közelebb, 1524-ben történt, hogy Ahmed pasa foglyul ejtette a kairói zsidó közösség tizenkét prominens vezetőjét (többek között David ibn Abi Zimrát, az Ári háKádos mesterét), akiket csak azzal a feltétellel lett volna hajlandó szabadon engedni, ha a kehilá tagjai jelentős váltságdíjat fizetnek értük. A fürdőből kilépő pasát bérgyilkos ölte meg azon a napon, amikor az összeg átadása esedékes lett. A helyi zsidó közösség a megmenekülés örömére beiktatta az ún. kairói Purim-ot, amit minden évben ünnepélyes keretek között, megilla-olvasás kíséretében ünnepeltek meg a kairói zsidók.
A másik esemény jóval korábban, a talmudi időben történt. A Babilóniai Talmud közvetítésével, a Megillát Táánit c. mű által értesülhetünk a nap jelentőségéről. A Megillát Táánit egy arám nyelvű szöveg, amely, több mint harminc, a zsidóság számára emlékezetes napot sorol fel, melyeken – az adott napokon bekövetkezett események feletti öröm okán – tilos böjtölni. Ezen események nagyjából öt évszázad alatt játszódtak le.
A Talmud szerint a szerző Rabbi Hananja ben Hizkijá volt, későbbi források szerint viszont a beteg rabbit meglátogató Hillél és Sámmáj tanítványok írták a Megillát Táánit-ot, megint mások úgy vélik, a rabbi fia, Eleázár ben Hánánjá volt a szerző.
A Babilónia Talmud érvénytelenítette ezen, az i.sz. 3. századig érvényben lévő tilalmakat, mert a bölcsek úgy vélték, hogy a diaszpóra nehézségei kitörölték a nép szívéből az Örökkévaló iránti hála érzését, amit a régmúltban lezajlott szerencsés kimenetelű esetek kapcsán érezhettek.
Mindössze három, a ros hodesi, a hanukai és a purimi böjttilalom maradt érvényben. A Talmudban több helyen is olvashatunk idézeteket a Megillát Táánit-ból, Ádár 28-adika kapcsán két helyen, Táánit 18a és Ros HaSana 19a alatt a következőket találjuk: „Tanuljuk (Megillát Táánit brájtájában): (Ádár) huszonnyolcadikán jó hírek jöttek a zsidókhoz: nem lesznek eltávolítva a Tórától. (Történt, hogy) egy alkalommal rendeletet hoztak a zsidók ellen, hogy ne foglalkozzanak Tórával, ne végezzenek körülmetélést fiaikon, és a szombatokat szentségtelenítsék meg. Mit tettek Jehuda ben Sámuá és társai? Elmentek és tanácskoztak egy köztiszteletben álló (római) asszonnyal, akit gyakran kerestek Róma előkelői. Azt mondta nekik: álljatok és kiáltsatok éjjel! Mentek és kiáltottak éjjel. Azt mondták: Oh, egek! Nem vagyunk testvérek? Nem egy apa fiai vagyunk? Nem egy anya fiai vagyunk? Miben különbözünk minden néptől és nyelvtől, hogy ilyen gonosz rendeletet rendeltetek el ellenünk? És megszüntették (a rómaiak a tiltakozás hatására a rendeletet), és a napot (Ádár 28.) ünnepnappá tették (jelölték ki a rabbik)”.
Egy mondat és egy kommentár a szidrából: „Midőn fölemelkedik a felhő a hajlékról, elvonulnak Izrael fiai mind az ő vonulásaik szerint”(40:36). Rabbi Ovádjá Szforno írja e pászukkal kapcsolatban: „A Sechiná (isteni jelenlét) olyannyira szorosan kapcsolódott a Hajlékhoz, hogy nem távozott el onnan egyáltalán, míg Izrael gyermekei vándoroltak a pusztában. Nem így volt Silóban (A Hajlék e városban volt Józsua idejétől a bírák korszakának végéig), sem pedig a két Jeruzsálemi Szentély működése során. De ismét ez lesz a harmadik Szentély idején, épüljön fel mihamarabb, napjainkban, miként a próféta írja: „Én pedig leszek neki, úgymond az Örökkévaló, benne tüzes fal gyanánt köröskörül, és dicsőségül leszek benne” (Zehárjá 2:9)„.
És végül a sekelekről! „És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Ha névjegyzékbe veszed Izrael fiai közül a megszámlálandókat, akkor adja mindenki lelke váltságdíját az Örökkévalónak, mikor megszámlálják őket, hogy ne érje őket csapás, mikor megszámlálják őket. Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson: fél sekelt, a szentség sekelje szerint, húsz géra a sékel – fél sekelt ajándékul az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől felfelé, adja az Örökkévaló ajándékát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet fél sekelnél, mikor az Örökkévaló ajándékát adja, hogy engeszteljen lelkeitekért. És vedd az engesztelés pénzét Izrael fiaitól és add azt a gyülekezés sátrának szolgálatára, és legyen Izrael fiainak emlékezetül az Örökkévaló színe előtt, hogy engeszteljen lelkeitekért”. (2Mózes 30:13-15).
E versek alapján a Risonim szerint tórai tevőleges parancs minden évben félsekelt adni a Szentély javára. (Misne Tórá, Hilhot Sekálim 1:1, Hinuh 105).
Amióta nincs Szentély, csak emlékezni tudunk a micvára, viszont a zsidó emlékezetet gyakran tevőlegesség jellemzi, így van ebben az esetben is. A félsekelre való emlékezés legkorábbi forrása a Maszehet Szofrim (21:4), amely kimondja: „Ádár elsején kell megtenni a sekelekre vonatkozó bejelentéseket…és minden zsidónak oda kellett adni a félsekelt Sábát Záhor előtt.
Nem volt szabad azt mondani, hogy engesztelés céljából hozták, hanem (kizárólag) adományként. Ezeket (az érméket) arra használták, hogy vízzel és étellel lássák el szegény testvéreiket. Az a követelmény, hogy ne engesztelésként beszéljenek a félsekelről, utal arra az elképzelésre, hogy a félsekel engesztelést hoz a zsidó népnek, azáltal, hogy abból finanszírozták az oltáron bemutatott közösségi áldozatokat.
Annak hangsúlyozásával, hogy nem szabad azt mondani, hogy a pénz engesztelést szolgál, arra utalunk, hogy a pénz nem az „igazi” félsekel, amit az áldozatokra használtak, hanem csupán egy adomány, cedáká-célból.
Számos pajszek tiltotta, hogy az emberek e pénzt, mint „zéher lámáhácit hásekel” (a félsekelre való emlékeztető) adják, mert a felajánlók „félsekel-gyanánt” adnák, amely a Szentély számára van elkülönítve, és ezáltal tilos lesz más célra használni.
A Maszehet Szofrim azt állítja, hogy a félsekeleket „Sábát Záchor előtt” kell adni, de a Rámá azt írja: „Purim estéjén, a Minha előtt” adják oda, ami az esetek többségében Taanit Eszter délutánja.
Néhány közösségben Minha után adják át, mert az „még közelebb van Purimhoz”. A Kicur Sulhan Aruh szerint az esti, a Magen Ávráhám szerint a reggeli Megilla-olvasás előtt kell adni a félsekelt. Aki elfelejtette, az egész Ádárban pótolhatja, ha esetleg ez sem volt elég, akkor a rákövetkező év Ádár havában.
Ha Purim sábát kimenetelekor kezdődik (mint idén), akkor felmerül a kérdés, hogy mikor van az átadás ideális ideje? Egyesek ragaszkodnak az ilyen esetben csütörtökön tartott böjt délutánjához, mások (Risonim) úgy vélik, mivel a pénzt „máot Purim” (purimi pénz) néven is ismerjük, ezért közvetlen Purim előtt, vagy Purim napján adják, megint mások (ők nincsenek sokan) úgy gondolják, hogy tekintettel a bizonytalanságra, a legjobb, ha Eszter böjtjén és Purimkor is adnak.
Bölcseink egy része csak a húszévesnél idősebb férfiak, míg mások szerint már bármicvá kortól kötelesek a micva teljesítésére. A kiskorú gyermeknek nem kell, mégis elterjedt szokás, hogy helyettük az apák adnak félsekelt. A pajszekek egy része szerint a nők és a lányok mentesek a félsekeltől, mások szerint elfogadható tőlük, megint mások úgy vélik, hogy fizessenek a hölgyek is.
Mivel a tórai szövegben háromszor fordul elő az ajándék kifejezés, ezért az a szokás, hogy három érmét dobunk be. Az USA-ban másfél dollár, Izraelben ugyanennyi sékel a minimális bedobandó összeg, közösségünkben – ez nem háláhá, csak javaslat – legyen három darab ötvenes az alsó határ!
Nők és lányok „félsekeljeit” egyaránt örömmel fogadjuk, a micva teljesíthető az esti és/vagy a reggeli Megilla-olvasást megelőzően.
Darvas István rabbi (Forrás: OR-ZSE)
