Holokauszt túlélők: Idős korunkra nincs erősebb vágyunk, mint békességet találni
Mint a holokauszt túlélők magyarországi és Izraelben élő közösségének tagjai, szívünk nyugtalanságával és szorongásával figyeljük a Holokauszt 70. évfordulója által kiváltott helyzetet, a zsidó közösség és az ország kormánya közötti feszültséget a megemlékezések kapcsán.
Mint olyanok, akik átélői voltunk a Horthy rendszerben, a magyar parlament által ellenünk irányuló törvények megalázó és rettegést, félelmet, családjaink és életünk pusztulását okozó törvények következményeinek, tiltakozunk az ellen, hogy ezt a korszakot bármilyen formában igazolni lehetne. Mint akkor, ma is fájdalommal tekintünk az egyházak hallgatására egy olyan kérdésben, ahol egyértelmű, hogy az üldözöttek ügye melletti kiállásra lenne szükség.
Fájlaltuk ennek a megszólalásnak a hiányát a ’20-as ’40-es évek idején, és az olyan közelmúlt-béli atrocitások alkalmával is, mint Radnóti Miklós köteteinek égetése, a Duna parti cipők és Wallenberg szobrának megbecstelenítése, és számos más, az utcákon és a parlamentben is fellángoló antiszemitizmus megnyilvánulásai esetén.
Érthetetlen a számunkra, hogy II. János Pál pápa „nagyszerű” nyilatkozatai miért nem hangzanak a keresztény templomokban?
Mi, mint akik elsődleges elszenvedői voltunk az üldöztetéseknek, tanúsíthatjuk, hogy minden magyar zsidó család számon tartja tragikus veszteségeit, szinte nincs is olyan család, ahol ne hiányoznának szülők, nagyszülők, testvérek, unokatestvérek. Emlékezünk arra is, hogy mit kellett elszenvednünk a magyar csendőrök és nyilasok kegyetlenségeitől. Emlékeink nem múltak el, gyógyíthatatlan sebként égnek a mai napig lelkünkben.
Idős korunkra, talán utolsó éveinkre nincs erősebb vágyunk, mint békességet találni. Ebbéli vágyunk azonban csak akkor tud teljesülni, ha a körülöttünk élő társadalom hajlandó szembesülni a történtekkel úgy, ahogyan azok megtörténtek és nem hamisítják meg azokat. Egyetlen utolsó kérésünk a magyar társadalomtól, hogy hallgasson szívére és lelkiismeretére, és jusson el a történelmi korszak igaz feldolgozására.
Aláírók: Füzesi Gézáné, Gallai Józsefné, Galambos Tamás, Geiger Magdolna, Kardos Péter, Kovács Györgyné, Molontay Éva, Zoltai Gusztáv
