Engedd látnom, kérlek, dicsőségedet!
Jó szombatot, Shabat Shalom!
A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 16:47 óra, , az ünnep kimenetele: 17:53 óra.
Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele után.
A Tórából ezen a héten a „KI TISZÁ” hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.
Egy gondolat az Heti szakaszból:
„És vedd az engesztelés pénzét Izráel fiaitól és add azt a gyülekezés sátorának szolgálatára; és legyen Izráel fiainak emlékezetül az Örökkévaló színe előtt, hogy engeszteljen lelkeitekért.” (Mózes 2. 30:16., Dr. Bernstein Béla fordítása)
Ki Tiszá – Ha fölveszed Izráel fiainak összegét
(Mózes 2. 30:11–34:35.)
A hetiszakasz vizsgált témái közt van a fél-sékel adó, a rézmedence elkészítése, illetve a füstölőszer használata. Ezen kívül a szombat megőrzésének jelentőségéről, a második kőtáblákról is olvashatunk, de a párásá középpontjában az aranyborjú vétke (hét háégel) áll.
Negyven nappal azután, hogy a zsidó népnek adatott a Tóra, elkövették az egyik legnagyobb bűnt, a bálványimádást, melynek tilalmát a Tízparancsolatban is megtalálhatjuk: „Ne legyenek neked más isteneid a színem előtt. Ne csinálj magadnak faragott képet (…) Ne borulj le előttük” (20:3-5).
Izrael bölcsei feltették a kérdést, hogy ilyen rövid idő alatt, hogyan következhetett be ekkora mértékű erkölcsi romlás? Ahogy a Talmud elbeszéli, a nép legnagyobb része megőrizte hitét az Örökkévalóban, csak Mózes hosszas távollétét értelmezték tévesen („mert ez a férfiú Mózes, aki fölhozott minket Egyiptom országából, nem tudjuk mi lett vele” (32.1), mivel arra gyanakodtak, hogy meghalt.
Nem bálványt akartak imádni, csak szükségét érezték, hogy Mózes elárvult helyét elfoglalja valaki, és utat mutasson számukra. A Rámbán így ír erről: „Nem azt akarták, hogy a borjú legyen nekik élet és halál ura, hanem azt, hogy lépjen Mózes helyébe (…) És amikor meglátták, hogy lejön a hegyről, kezében a kőtáblákkal, azonnal otthagyták a bálványt”.
Ibn Ezra véleménye szerint egyenesen az Ö-való dicsőségére (likvod háSém) akartak cselekedni. A zsidó nép elenyésző része, mintegy háromezer ember gondolta úgy, hogy a továbbiakban I-sten helyett bálványt akarnak szolgálni, azok, akik a Tóra tanúsága szerint el is nyerték méltó büntetésüket: „És cselekedtek Lévi fiai Mózes szava szerint, és elesett a népből aznap körülbelül háromezer ember” (32:28).
Fontos megjegyezni, hogy a nők között senki sem volt vétkes, nem véletlen, hogy az Örökkévaló velük ismertette meg előbb a Tórát, már abban az időben is ellenállóbbak voltak a káros hatásokkal szemben, mint a férfiak.
A leviták nem vettek részt a borjú „megalkotásában”, ezért úgy határozták meg mestereink a tóraolvasás rendjét, hogy az aranyborjúról szóló részhez lévit hívjanak fel, mivel ők az egyedüliek, akiknek nincs szégyenkeznivalójuk Izrael törzsei közül a felolvasandó rész miatt.
Amikor két Ádár van, mint idén is, egyébként minden tizenkilenc évben hétszer, a másodikban tartjuk meg Purimot, az elsőben a táhánun elhagyásával, heszped tilalmával, és a megszokottnál bőségesebb lakomával jelezzük a két nap (Purim és Susán Purim kátán) különleges voltát.
A „kis Purim” fogalma más jelentést is kapott számos zsidó közösségben. Olyan gyülekezetek, valamint családok állapítottak meg évente tartandó, Purim Kátán névre hallgató emléknapokat, melyek nagy veszedelemből szabadultak, és megmenekülésük dátumát meg akarták őrizni utódaik számára. A család vagy a kile tagjainak felejthetetlen napot végigböjtölték, gyertyagyújtással, zsoltárok mondásával, majd a nap végén szeudával emlékeztek az isteni segítségnyújtására. Úgy vélték, hogy az életben maradás csodájára a későbbi nemzedékeknek is hálával kell gondolniuk.
Rabbi Ávráhám Jehiél Mihál Dánzig (1748–1820) Vilna vallási bírája (dáján) írja: „akivel csoda történik, még inkább, ha városának lakóival, elrendelheti magának és leszármazottainak egyaránt, hogy Purim napjává tegyék azt”.
A rabbi és családja 1804-ben megmenekült a városban pusztító, 31 emberéletet követelő tűzvész elől, ha akarták volna, akkor sem felejthették volna el azt a napot, melynek a „tűzvész porának Purimja” elnevezést adta a családfő.
Mások is, így Rabbi Smuel Hánágid is kijelölt családi emléknapot, és számos közösség vallási vezetősége is hasonlóan járt el. A teljesség igénye nélkül: Algir (Hesván 14., 1540), Ancona (Tévét 21., 1690), Firenze (1790), Frankfurt (1616) városaiban is olyan események zajlódtak, melyek végeztével őseink helyi Purim-ünnepnapot állapítottak meg. Az elmúlt évszázadban a szomszédos Romániában jelöltek ki hasonló okból emléknapot (1944. augusztus 23.), mivel ekkor szabadult meg a közvetlen életveszélytől 400000 testvérünk.
Darvas István rabbi / Forrás: OR-ZSE
