Emlékezés – oktatási program tanárok és diákcsoportok számára
A Holokauszt Emlékév alkalmából Magyarországon is megrendezésre kerül az amerikai Memory Project (kidolgozója Roz Jacobs és Laurie Weisman) a Magyar Zsidó Levéltár, az Amerikai Alapítványi Iskola és a Zachor Alapítvány együttműködésében, melyre szeretettel várjuk tanárok és diákcsoportjaik jelentkezését.
Az Emlékezés Projekt egy komplex oktatási program, melynek három fő része több szempontból közelíti meg a holokauszt eseményeit és azok feldolgozását. A program része a Magyar Zsidó Levéltár Goldmark Termében (1077 Budapest, Wesselényi u. 7.) található kiállítás, illetve kisfilm megtekintése, egy félórás helytörténeti séta a régi pesti zsidónegyedben, majd egy művészeti foglalkozás az Amerikai Alapítványi Iskola rajztermében (1075 Budapest, Wesselényi u. 44.).
A jelentkezők igényeinek megfelelően a művészeti foglalkozás önmagában is kérhető.
A teljes program körülbelül három órát, a művészeti foglalkozás körülbelül egy órát ölel fel.
A kiállítás megtekintését, illetve a hozzá kapcsolódó művészeti foglalkozást tartalmazó program a művészet és az emlékezés kapcsolatát vizsgálja: a résztvevő diákok az alkotói folyamaton keresztül kapcsolatot létesítenek a múlttal és felfedezik saját kapcsolódási pontjaikat az eseményekkel. A helytörténeti séta során a résztvevők betekintést nyerhetnek a budapesti zsidóság életébe, történetébe is.
A művészeti foglalkozásokat, melyek az Amerikai Alapítványi Iskola rajztermében keddi napokon délután kerülnek megrendezésre, Kovács János Zoltán festő-tanár vezeti. A foglalkozásokra (január – április időszakban) előzetes bejelentkezés szükséges.
A kiállításra és a művészeti foglalkozásra általános iskola felső tagozatán és középiskolában tanuló iskoláscsoportok jelentkezését várjuk a következő elérhetőségeken: Dancz Vera (Magyar Zsidó Levéltár) family@milev.hu, 06-1-413-5547
További információ a kiállításról és a művészeti foglalkozásról:
Magyar Zsidó Levéltár, Zachor Alapítvány