Holokauszt-emlékpark épül Mosonmagyaróváron
Holokauszt-emlékpark épül május végére Mosonmagyaróváron – hangzott el a város, a helyi hitközség és a Mazsihisz elnökének közös sajtótájékoztatóján.
Ligeti László hitközségi elnök elmondta: a mosoni zsidó temető bejárata elé tervezik az emlékparkot, amelyben egy 3-4 méteres átmérőjű gránit Dávid-csillag áll majd a tízparancsolat két kőtáblájával.
Hozzátette: a kompozíció a közös gyökerekre utalva közös megemlékezésre hív, azt is szimbolizálva, hogy bár ezt a közösséget érintette a legközvetlenebbül, a félmillió magyar állampolgár halálát jelentő holokauszt „nem zsidó belügy”.
Ligeti László elmondta: a 14 és fél milliós költségekből hatmilliót pályázaton nyertek el, a többit közadakozásból kívánják előteremteni.
Az eseményen elhangzott: az ehhez nyitott számlára az első 100-100 ezer forintot a hitközség elnöke és a polgármester fizette be.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke az eseményen arról beszélt: a német megszállási emlékművel kapcsolatos vitán „valahogy át tudunk evickélni”, azt emelve ki, hogy helyi ügyekben sokkal dinamikusabb az együttműködés lehetősége.
Példaként említette, hogy Mosonmagyaróvár polgármesterével a nap folyamán arról egyeztettek, miként lehetne a holokauszttal kapcsolatos ismereteket oktatni helyben.
Nagy István polgármester az eseményen megemlítette: a mementók abban segítenek, hogy helyre tegyük a múltat, megjegyezve, abban bízik, hogy ez az emlékmű hozzájárul majd a lelkek megnyugvásához, hiszen a 600 zsidó deportálása és az 1800 sváb kitelepítése hetven év múlva is szemmel érzékelhető sebhelyeket hagyott Mosonban.
Ligeti László hitközségi elnök elmondta: a mosoni zsidó temető bejárata elé tervezik az emlékparkot, amelyben egy 3-4 méteres átmérőjű gránit Dávid-csillag áll majd a tízparancsolat két kőtáblájával. A kompozíció a közös gyökerekre utalva közös megemlékezésre hív, azt is szimbolizálva, hogy „a holokauszt nem zsidó belügy”. (MTI)