Schweitzer József: Lösono tajvo – Boldog új esztendőt
MAZSIHISZ / Új Élet
E szerény sorokban a legmelegebb jókívánságok szólnak és szállnak kedves Hittestvéreink felé. Mindazokhoz, akik templomainkban fohászkodnak vagy netán élemedett koruk folytán már otthonukban, vagy Isten ne adja, betegágyon keresik, kérik a Mindenható áldását.
Gyógyulást, erőt, egészséget, zavartalan új esztendőt kívánunk mind valamennyiüknek
Micha próféta tanítása így szól hozzánk, mintegy új évi programot adva: megmondotta néked, ember (Isten szavaként), mi a jó és mit kíván tőled az Örökkévaló, a te Istened: azt, hogy cselekedd a jóságot és a szeretetet, és alázattal járj Isten előtt.
De mielőtt megkísérelnők e prófétai útmutatás némi kifejtését, emlékezzünk hálával az elmúlt évi Istennek tetsző cselekedeteinkre.
Hálával gondolunk templomainkra, istentiszteleteinkre, zsidóságunk szerény, de öntudatos megvallásának számos alkalmára, s még inkább arra, hogy ifjúságunk immáron felnőtt fiatalként az utóbbi években egyre bensőségesebben kapcsolódott zsidó életünk vérkeringésébe.
Mit jelent, mint új évi program a prófétai üzenet?
Egyszerűbben szólva talán ennyit: légy korrekt és szeretetteljes embertársaid iránt, de Istenhez még több kell. Őiránta lehajtott fővel, alázattal járj.
Úgy gondoljuk, megvalósítható, szép program, de jóakarat kell hozzá. Ha végigtekintünk az elmúlt év történetén, ez a jóakarat irányunkban nem mindég mutatkozott meg, sőt éppen az ellenkezője.
Holokausztiparról és egyéb rosszhiszemű, alaptalan badarságokról is hallunk, olvasunk.
Ezeket visszautasítjuk.
Az emberiség, Európa, s benne a magyar zsidóság legszörnyűbb tragédiájáról ilyen módon szólni gyalázat. A szégyen visszahull a gonosz gondolat kiagyalóira.
Hadd írjak le erről egy személyes családi emléket.
1944. március 19. a német megszállás napja. Édesapámmal természetesen az izgatott beszéd témája. Ezek bennünket meg fognak ölni! – mondom apámnak.
Ő feleli: édes fiam, téged nagyon és joggal megrendít a német, a szlovák, a lengyel zsidóság szörnyű sorsa, de azért ne feledd el, Magyarország: jogállam. Egy jogállamban ilyen szörnyű rettenetekre azért nem kell gondolni. Sok minden nehézség fog reánk hullani, de olyan rettenettől, amit te gondolsz – mondta apám –, nem hiszem, hogy tartanunk kell.
Maguk a zsidók, az érintettek, olyannyira hittek a jogállam eszményében, hogy a végső iszonyatra nem gondoltak.
Fájdalom, beteljesedett. E zsinagógai évben, hetven éve. De mi, akiket ez a borzalom átszántott, nincsen nap, hogy megfeledkezzünk róla.
Nem felejthetem.
Sem a magam megpróbáltatásait, sem a családoméit, sem apámat, aki Károly király kitüntetésével, mint tartalékos tiszt kényszerült utóbb a sárga csillagot feltűzni, s ezzel ment a halálba. A jó reménységek mellett ez a szomorúság és rettenet is benne van a bekövetkező új év történetében. Küzdjünk a jóért, de ne feledjük a tragédiát.
