Erdélyi Lajos: Túlélés – Egy fotográfus visszaemlékezés
Meghívó könyvbemutatóra
A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért tisztelettel meghívja Önt Erdélyi Lajos: Túlélés Egy fotográfus visszaemlékezése című új kötetének bemutatójára, 2013. január 31. csütörtök, 18:00 órára a Bálint Házba (Bp. VI. ker. Révay u. 16.)
erd__lyi_meghivo.jpgA világhírű marosvásárhelyi fotográfus, az erdélyi zsidó temetők és közismert értelmiségiek portréinak megörökítője, memoárjában az erdélyi és a magyar zsidó lét, az auschwitzi deportálás, lágerlét és a túlélés egyedi árnyalatait örökíti meg.
„Marosvásárhelyen születtem, 1929 májusában (…) Normális kispolgári életet éltünk, a zsidó társadalomnak ahhoz a rétegéhez tartoztunk, amelyik teljesen kiszakadt a gettószerű életből, ugyanakkor megőrizte sajátos, erdélyi magyar-zsidó identitását (…) Volt rádiónk, hallottam a híreket, koravén érzékenységgel átéltem a zsidó, a kisebbségi lét bizonytalanságait.”
„A tiszt mondott valamit, nem is dühösen, inkább oktató hangon – amit a mögötte álló tolmács nyomban magyarított. »Emeld feszesen a karodat, te szerencsétlen, mindjárt agyonüt.« A fejbőröm felhasadt, homlokomba csordult a vér, hangosan jelentettem – és boldog voltam. Most már Apám is tudja, hogy együtt maradtunk.”
A bemutató során a szerzővel Katona Ferenc szerkesztő beszélget, és részleteket vetítünk Jávor István Laló című portréfilmjéből. A kötet a helyszínen kedvezménnyel megvásárolható.
További információ:
www.emlekezem.hu