Meghatott köszönet a római szolidaritásért
MAZSIHISZ
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke Dr. Feldmájer Péter és ügyvezető igazgatója Zolati Gusztáv a mai napon levélben köszönte meg Ricardo Pacifici a Római Zsidó Hitközség elnökének és Gianni Alemanno, Róma város polgármesternének az egyértelmű kiállást és szolidaritást a magyarországi zsidó közösséggel.
Mint azt korábban már megírtuk vasárnap este holokauszt nemzetközi emléknapján sötétbe borul Róma egyik jelképe, a világ egyik legismertebb műemléke. Az idei holokauszt emléknapon lekapcsolják a Colosseumot sötétedés után megvilágító reflektorokat. Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései ellen.
A levélben a magyar zsidó vezetők úgy fogalmaznak – Mélyen meghatott bennünket kezdeményezésük, hiszen érezzük és tudjuk, a szolidaritás ilyen kifejezése nem sért senkit, viszont felhívja a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy majd 70 évvel a holokauszt szörnyűségei után olyan kijelentések hangozhattak el a magyar Parlamentben, amelyek az emberek faji alapú listázását javasolták. Azt írták még – hogy, a magyar zsidóságnak nagyon jól esik együttérzésük, és az, hogy tudhatjuk, nem vagyunk egyedül, mellettünk áll az egész civilizált világ.